Liberalizmus vagy halál

„Nem szeretném megbántani, így szót sem vesztegetnék azokra a zárványszerű pártsejtecskékre, amelyek valamiképp vinnék a lángot, de és/vagy intellektuálisan gyengék, a kapitalizmus rendszerét nem értik, amit értenek belőle, azt pedig sokszor nem szeretik. Liberálisok sok szempontból (leginkább elismerésre méltóan toleráns életmódattitűdjük miatt), de könnyen ott lelhetjük őket a szélsőbaloldali világperformance-ok valamelyikén.

A Gyurcsány Ferenc gründolta mix már problémásabb. Ők mindent akarnak: azaz nem akarnak semmit sem. Mondják: mi vagyunk a modern szociáldemokrácia, a jelen idejű liberalizmus, az európai konzervatív eszmék autentikus gyűjtőpártja. Ha egy efféle formációt a politika porondján eddig ismeretlen emberek hívtak volna életre, akkor se lehetne válasz azoknak, akik valódi liberalizmust szeretnének Magyarországon, akik a társadalmi igazságosságot nem az egyéni szabadság, nem a szabadpiac kárára valósítanák meg.

Ám sajnos a formáció vezetője az a politikus, aki szívós munkával hiteltelenítette a baloldal pártját, ő maga a jelképe az amerikai komikusi szólásnak, miszerint „ezek az elveim, ha nem tetszik, van másik”, és szűkülő rajongótáborán kívül nincs és nem is lehet hitele sehol, a liberalizmus képviseletére („elég a reformblablából”) végképp nem. Kíméletből nem mennénk végig harcostársai kacskaringós politikai életútján, csak halkan megjegyzendő, hogy a Göncz Árpád ellen többször ordenáré mód kifakadó Debreczeni József vagy az oktatási deszegregációnak esküdt ellenségeként megismert Tatai-Tóth András vagy a korlátok nélkül cigányozó miskolci főrendőr mellé elsőként álló Szűcs Erika szociális miniszter nehezen képzelhető el, amint liberális voksokat gyűjt – és ez nagy szerencséje annak, aki valódi liberalizmust szeretne a közpolitikában.

Annak érdekében, hogy a következő Országgyűlésben legyen liberális erő, a fiataloknak be kell jönniük a politikába. Azoknak is, akik inkább mennének. Nem csak onnan, az országból is: adjanak maguknak, mindnyájunknak egy esélyt arra, hogy ne csupán Hegyeshalmon túl lehessen nyugati levegőt szívni.

Tudják, merjék, és tegyék – sikerülni fog.

Valaha – a most a kormányzó erők által megtagadott – demokratikus átmenet valódi sikertörténet volt. Minden áldozat és kompromisszum dacára az: hiszen hirtelen egy diktatúrából szabad, demokratikus országgá vált Magyarország.

Nekünk, akik onnantól kezdve az SZDSZ bukásáig a politika szereplői voltunk így vagy úgy, nincs már dolgunk egy majdani liberális pártban. Legfeljebb szavazhatunk rá, s elmondhatjuk, hogy mi miként rontottuk el valaha, mi miért nem sikerült, ha efféle tapasztalatokra kíváncsiak az új erő képviselői.”