Éjfél körül megérkeztünk EINN-be sorban egymás után szálltunk le szépen meggurítva ezzel is tisztelegve az elmúlt időszak felett. Megálltunk egymás után, sorban guruló utakon, álló helyeken, leállítottuk, kipakoltunk, kikapcsoltuk a fényeket, sötétbe burkolóztak a gépeink. Szörnyű érzés volt, OTT KELLETT HAGYNI ŐKET. Reménykedtünk még hátha jön egy telefon, GYERTEK HAZA GÉPESTÜL ez csak egy álom, vagy egy rossz vicc volt. De nem jött ilyen. OTT MARADTAK. Mindegyik. :-(
DAS-al jöttünk haza, LQD a retró. Szuper jó kis gép fantasztikus személyzettel. Összeszedtük magunkat, beszálltunk de a hangulatunk egyre rosszabb volt. Tudtuk merre fogunk kigurulni. És tudtuk nem lesz jó a látvány de mindenki erősnek érezte magát. Ekkor már volt aki 24 órája volt ébren, de abban a pillanatban a fáradtság volt a legkevésbé fontos, meghatározó. Néztem az ablakon kifelé és megláttam a mi madarainkat.