Az oroszok igazsága és a lázadók

„A Közel-Kelet azonban az egyik olyan kiemelt térség, amellyel kapcsolatban az oroszok kifejezetten úgy vélik, hogy a nyugati közösség eddigi teljesítménye erősen lehangoló, és amit ők gondolnak ezekről az ügyekről, az semmivel sem rosszabb. Ez legtöbbször nem jelent ellenséges érzelmeket, inkább egyfajta higgadt belenyugvást a változtathatatlanba. Senki sem gondolja, hogy örülnének az amerikaiak katonai kudarcának Afganisztánban. A visszatérő tálibok nekik mindenképpen sok fejtörést fognak még okozni. De hát tény, ami tény: bár Washington pár évvel tovább húzta, mint annak idején a szovjetek, Karzai mai befolyása semmivel sem nagyobb, mint Nadzsibullahé volt akkoriban. Valami hasonló volt Putyin helyzetértékelése az iraki invázió megindulásakor – »hibát követtek el, sajnáljuk, de most már abban vagyunk érdekeltek, hogy összejöjjön nektek«. Vannak esetek, amikor persze rosszul viselik a nyomásgyakorlást. Nehéz lett volna meggyőzni őket a buseri atomerőmű építésének leállításáról azok után, hogy az Egyesült Államok szótlanul eltűrte, hogy Pakisztán atomhatalom legyen. Hát mi jobb: egy majdnem tálib állam létező atombombával, vagy egy létező iráni rendszer, egy majd egyszer valamikor elkészülő atombomba készítéséhez erősen közvetetten felhasználható nukleáris erőművel?

Ennek alapján inkább az a kérdés, hogy miért egyeztek bele a líbiai intervencióba egyáltalán? Nem mintha Kadhafival nem üzleteltek volna, vagy bármely, a szír vétó kapcsán emlegetett humanitárius szempont ne lett volna jelen Észak-Afrikában. De Líbia periférikus eset volt, és az oroszok a Bengáziban várható mészárlás miatt meginogtak, időzavarban is voltak. Így végül adtak egy »carte blanche«-t a nyugati szövetségeseknek, nem emeltek vétót, nem mintha megnyugodtak volna a mai helyzet láttán. Csakhogy Szíriában a negatív kimenetel valószínűbb és súlyosabb is. Ebben a kérdésben az ENSZ BT-ben egyetértés is van. Szíriában nagy valószínűséggel eszkalálódhat a mai polgárháborús helyzet. A líbiaival ellentétben Szíria a közel-keleti erőegyensúly fontos eleme, Irán, Libanon, Irak, Izrael és sokan mások lennének kénytelenek reagálni, nehezen felmérhető módon. Csak rossz megoldások közül lehet választani, és Moszkva sem gondolja úgy, hogy minden rendben van Szíriában. Az ENSZ BT növelte volna a nyomást Aszadon, és további szankciókkal, talán intervencióval is megfenyegette. Ennyiben a nyugati és az arab közösség »leírta« Aszadot, és vállalta a bizonytalant. Oroszország kockázatkerülőbb, szeretné helyreállítani a status quót, és még menthetőnek tartja a szír rendszert. Ezért nem kívánja további szankciókkal megkötni a kezét. És végképp nem hisz egy humanitárius intervencióban. A szír polgárháború már elég intenzív ahhoz, hogy bármilyen külső katonai beavatkozás vagy egy Srebrenicához, vagy a líbiaihoz hasonló, egyoldalú szerepvállaláshoz vezessen. Az előző felesleges, a másik a nyugati kormányzati kijelentések szerint nem valószínű.”