Felkelt Jourová szombaton, rápillantott Magyarországra és fenyegetőzni kezdett
Az Európai Bizottság alelnöke jogi lépésekkel is fenyegetőzik Magyarországgal szemben.
Rozoga hídjainkról annyi mindenképpen látszik, hogy a Kemény Zsigmond-i értelemben vett reálpolitika útjára vissza kell térnie a magyar politika centrumának.
„Sem állítható azonban, hogy a szakadék közeli mai állapot egydimenziós lenne, mert legalább három tényezőből áll össze: adott egy igen súlyos – no, azért nem biztos, hogy »történelmi« – válság az Európai Unióban és szélesebben a világgazdaságban. Adott az az örökség, amelyet az Orbán-kabinet örökölt a szocialista elődtől, s amelynek jelentős része van abban, hogy másfél éve jobbközép gyűjtőpártként a Fidesz maga mellé állította a bizonytalan szavazók százezreit, s kétharmados parlamenti többséget szerzett, de abban is, hogy a parlamentbe bemasírozott a szélsőjobb alakulata. S végül a harmadik tényező a kormányzat szemléletéből fakadó és sok mindenben hibásnak bizonyult intézkedéssorozat.
E szemléletet, úgy gondolom, két ponton lehet a legjobban megragadni: az egyik önnön lehetőségeinek túlértékelése, az a hit, hogy a kétharmad mindenre szólt és mindenhez felhatalmazást adott, például a rendszerváltozás vívmányainak leértékeléséhez, s ebből fakadóan az akkor kialakult jogállami keretek lebontásához vagy legalábbis szétzilálásához, valamint a nemzetközi környezet önhitt lekicsinyléséhez. A másik sarokpont egyfajta »skatulya-magatartás«, amely fakadhat valamiféle paragrafusszemléletből: nem kell mást tenni, csak lépésről lépésre haladni, s a fiókokban egymás után rendet rakni, új szabályokat kialakítani. Csakhogy a gazdaság nem így működik: a kölcsönös összefüggések rendszere – nem éppen gyönyörködtető kifejezéssel: interdependencia – közgazdasági axióma, minden mindennel összefügg, az ágazati adók, a végtörlesztés vagy éppen a magánnyugdíjpénztárak államosítása tehát rövid távon hozhat belpolitikai előnyöket, hosszabb távon azonban az árfolyamok elszabadulása, a befektetői kedv lanyhulása a leminősítések és az általános bizalomvesztés miatt számokban nehezen mérhető károkat okoz.
Mindezzel együtt is nehéz lenne tagadni, hogy a szocialisták hét éve alatt – Bajnaiék egy esztendeje másként mérlegelendő – a válságok heggyé magasodtak, s a kétharmados felhatalmazáshoz jutó Orbán-kormányzatnak nem nagyon volt más lehetősége, minthogy másként próbáljon politizálni, mint az elődök. S abban is van igazság, amit a miniszterelnök egyik interjújában mondott, azt fejtegetvén, nem azért választották meg, hogy azt hajtogassa, mit miért nem tud megcsinálni.”