Beszéd az Opera-tüntetésen

„Magyarország miniszterelnöke felesküdött az alkotmányra, ezzel arra is, hogy védeni fogja – majd megdöntötte. Rendszeresen azzal kérkedik, hogy ő és törvénye a magyar szellemet képviselik. Pedig ez nem igaz. Az övé legfeljebb Horthyra mutat, míg a mi jogállami alkotmányunk mögött dicsőséges alkotmánytörvények és a legjobb magyarok hosszú sora van, az 1848-as áprilisi törvényektől a kiegyezés közjogi művéig és az 1946. évi I. törvényig. (...)

Egy olyan mondat van a nyelvemen, amelynek kimondását még néhány hónappal ezelőtt is túlzásnak éreztem. Most már kimondom ezt a figyelmeztetést: sokkal jobb sors egy demokratikus jogállam bukott miniszterelnökéé, mint egy tekintélyelvű országban a népharag által eltávolított nem legitim vezetőé és a bukott diktátoré.

Van ötletem arra is, hogy mit kellene kérnünk. Figyelmeztetnünk a mai Operabál fényes közönségét, ezeket az estélyiruhás hölgyeket és sötét öltönyös urakat, hogy ha visszatérnek a munkahelyükre, az Országházba, volna egy feladat! Mert hogy itt motoszkál valami gondolat, szerény kérés, hogy mielőbb fejezzék be a működésüket, amelyen, hát ők is tudják, nincsen áldás. Tegyenek meg egy gesztust, vonják vissza az alaptörvényüket meg az összes jogkorlátozó sarkalatos törvényüket, még mielőtt távoznának. Adják vissza a szabadságunkat és a szabadságunk intézményeit. Ők persze visszakérdeznek majd, hogy ugyan miért is teljesítenék a kérést. A válasz olyan egyszerű igazság, amelyre ők személy szerint mindig fogékonyak voltak: Hát semmi másért, mint saját személyes érdekükben.”