Még ha úgy is történt, ahogy Radnai Márk mondja...

„Természetesen könnyen elképzelhető, hogy igazat mond. Aki dolgozott már olyan területen, ahol naponta több száz levél érkezik hozzá, az pontosan tudja, hogy ekkora mennyiségnél előfordul, ha nem olvas el minden egyes üzenetet - főként azokat, amelyekben csak másolatként szerepel, és különösen akkor, ha olyan területet érintenek, amelyet már nem ő vezet. Radnai Márk most ugye ezt állítja.

De ez akkor sem lehet mentség szerintem erre a szűkszavú kommunikációra. Egyrészt egy politikusnak (ráadásul kormánybiztosnak) éppen azért van stábja, hogy segítsen figyelemmel kísérni a hozzá befutó ügyeket. Másrészt képzeljük csak el ugyanezt fordított helyzetben:

A rendszerváltó többség ennél azért megnyugtatóbb válaszokat érdemelne. Emberek tízezrei jártak ajtóról ajtóra, gyűjtötték az aláírásokat és kampányoltak azért, hogy tizenhat év után végre megtörténjen a rendszerváltás. Emberek milliói pedig abban a reményben helyezték a bizalmukat az új kormányba, hogy hosszú évtizedek után visszaadja a magyarok tisztességes politikába vetett hitét. Ezt a bizalmat nagyon nehéz felépíteni, elveszíteni viszont annál könnyebb.

Elvárható lenne ezért Radnai Márktól, hogy tisztázza, hogyan fordulhatott elő, hogy nem olvasta el ezeket az immáron belső vizsgálat tárgyát képező leveleket, milyen minőségben szerepelt a levelezésben, Zelcsényi Miklós miért hivatkozott rá az egyeztetések során, és mit tett azóta az ügy tisztázásáért. Sajnos ezek egyikére sem reagált a közleményében. Ahogy arra sem, hogyan kerülhetett a NER-es kötődésű Zelcsényi egyáltalán ismét a képbe, miután tavaly állítólag lemondott a Tisza rendezvényszervezői pozíciójáról.

Egyelőre nem bizonyított, hogy korrupció vagy előre lejátszott közbeszerzés történt. A kormány valóban rendkívül nehéz helyzetben volt: az eredeti szervezővel június végén bontott szerződést az állam, így néhány hét alatt kellett új szereplőt találni és befejezni egy félbemaradt országos rendezvénysorozat előkészítését.

De még ha így is történt, jogos a kérdés: miért nem próbálták kiegyenlíteni azt a versenyelőnyt, amely addigra szükségszerűen kialakult?

Ez ugyanis az ügy egyik központi, továbbra is megválaszolatlan kérdése. Ezért is üdvözlöm, hogy a Belügyminisztérium vizsgálatot rendelt el az ügyben. Nemcsak ennek az egy közbeszerzésnek a megítélése múlhat ezen. Az új rendszer egyik legfontosabb erőforrása az emberek bizalma: annak a hite, hogy az állam átláthatóan dönt a közpénzekről, és a kényes ügyekre is érdemi válaszokat ad. Az őszinte kérdések nem veszélyeztetik ezt a bizalmat. A válaszok hiánya annál inkább.

Ebben a helyzetben könnyű úgy érezni, hogy aki bírálja a kormányt, az ezt az egész közös vállalkozást veszélyezteti. Hogy minden kritikus hang csak muníciót ad azoknak, akik a rendszerváltás kudarcában érdekeltek.

Ez azonban nem lehet ok arra, hogy minden jogos kérdést automatikusan támadásnak minősítsünk. Hadházy Ákossal sem kell minden következtetésében egyetérteni ahhoz, hogy ebben az ügyben elismerjük: jogosan tett fel kérdéseket.

Számomra itt kezdődik a konstruktív ellenzékiség. Az új Magyarországnak olyan ellenzékre van szüksége, amely nem a kormány kudarcainak számában méri a saját sikerét, hanem támogatja a rendszerváltást, miközben őrködik annak tisztasága felett. Elismeri a jó döntéseket, de a hibákat sem hallgatja el. Ezért beszélek újra és újra az ellenzékváltás szükségességéről.

De erre nem lehet az a válasz, ha fel sem tesszük a szükséges kérdéseket. Akkor járhatnak sikerrel, ha a válaszok elmaradnak, a jogos kételyeket lesöprik az asztalról, és már a saját oldalunkon sem ragaszkodunk ahhoz a mércéhez, amelyet tizenhat éven át számon kértünk a NER-en.

A közös cél nem lehet egy kormány feltétlen védelme. Egy tisztességesebb Magyarország felépítésének kell lennie. Az ehhez szükséges bizalmat pedig csak őszinte válaszokkal, átlátható döntésekkel és következetesen alkalmazott mércével lehet megőrizni.”

(Nyitókép: )