Éppen csak megúsztuk

„Talán senki sem gondolta, hogy a rezidensek olyan kemény lépésre szánják el magukat, amelynek komoly kihatásai lehetnek a rendszer fenntarthatósága szempontjából. Nem tököltek: úgy 2500-an helyezték letétbe a felmondólevelüket arra az esetre, ha január elsejéig nem rendezik a sorukat. Senkinek le legyenek kétségei afelől, az orvostársadalom egy olyan generációjáról van szó, amelyik nem akar bezsebelni évi sok tíz milliárdnyi hálapénzt, tisztában van képességeivel és tudásával. S főleg azzal, hogy a svédek, a németek, a norvégok a csillagokat leimádkozzák az égről a magyar orvosokért. Ennek megfelelően nyúltak az eleddig valóban szokatlan és súlyos eszközhöz.

A súlyos helyzetben reményt ad, hogy a miniszterelnök és az államtitkár is elő tudott állni olyan aduásszal, ami az utolsó pillanatban is lehetővé tette, hogy a káosz helyett a párbeszéd és a konstruktív gondolkodás felé mozduljanak el a szereplők. A jelek szerint, noha minden bizonnyal az idegek harca is folyik, abban mindenki egyetért: beteg nem maradhat ellátatlanul, s méltatlan bérállapotok uralkodnak a rendszerben.

Megeshet, akad itt olyan ember – akár politikai haszon reményében –, aki hülye gyerekként örült volna, ha robban a rendszer. Nos, az időzítőt megpiszkálták, újabb három hónap van arra, hogy megszülessen a történelmi megegyezés. Ez immár csak »történelmi« lehet, hiszen a helyzet olyan súlyos a rendszer dolgozói és voltaképpen a nemzet állapota szempontjából is, amit kisebb súlyú alkukkal már nem lehet kordában tartani.”