Hamletek ellenzéke

„A január 21-ei, szombati jobboldali tüntetés nagyságrendje aligha jelenthetett meglepetést bárkinek. A tüntetés látványosan visszaigazolta a közvéleménykutatások adatait, amelyek szerint a részvételüket biztosra ígérő szavazók körében (a hatalmas passzív tömeg mellett) az egyesült jobboldal nagyjából a szimpatizánsok kétszeres tömegével rendelkezik az egyesülésre váró baloldallal szemben. Így hát egy tüntetésen is nagyjából két-háromszoros tömeget tud az utcára vinni, mint a baloldal, főleg megfelelően szponzorált jó szervezéssel. Az egyesült jobboldal, mondom, ugyanis önbecsapás a kormány részéről, ha azt hiszi, hogy a tüntetés az ő politikájának általában vett támogatását jelentette, s a fölvonulók egytől-egyig a kormányzat hívei voltak. Amennyire megítélhető, ez a tüntetés alapvetően a kormánypárt szélsőségesen jobboldali szárnyának és a szélsőjobboldali látszatellenzéknek az összefogása volt. Amint mondani szokás: összenő, ami összetartozik. A tüntetés nem általában támogatta a kormány politikáját, hanem annak csupán egyik, bár kétségtelenül – és nem véletlenül – a kormánypropaganda által előtérbe állított szegmensét: a »nemzeti szuverenitás« védelmezését a külföldi (nyugati) támadásokkal szemben. Vagyis a tüntetés egyértelműen nacionalista, Európa-ellenes megmozdulás volt. És hogy a kormány ezt – legalábbis nyíltan – nem vállalhatja föl, az persze világos, hogy pedig a miniszterelnök és az ő túlbuzgó támogatói mit fognak kezdeni egymással, ha szépen aláírja majd a kapitulációs okmányt, legyen az ő gondjuk.

Ugyanakkor ne legyenek kétségeink: egy ilyen összefogásra a választásokon is minden bizonnyal sor fog kerülni. Hiszen az egyesült jobboldal mindenáron el akarja majd kerülni a jobboldali kormányzat bukását, ami a baloldali demokratikus ellenzék fő célja. Ez a fanatikus tömeg a végsőkig ki fog tartani a jobboldali kormány és annak vezére mellett, még ha netán »puhának« tartja is.”