A miniszteriális tisztviselők mentális állapotáról

„Érdemes különbséget tennünk közönséges (és gyakran igen szórakoztató) futóbolondok és a nyomás alatt összeroskadó emberek között. Dux László felsőoktatásért felelős leköszönt államtitkár-helyettes például teljesen igazi doktor, látott már felsőoktatási intézményt belülről, nyilván semmi baj az intelligenciájával sem – mégis olyanokat mond, hogy »a közgazdászképzésben megtanítják a diákokat az adóelkerülési technikára«, és ez bizony kiborítja nemcsak a közgazdászokat és közgazdászhallgatókat, hanem, mit szépítsük, bármely kicsit is gondolkodó embert. Dr. Dux, hangozhatna a visszavágás, meg abból él, hogy szerencsétlenebb embertársai betegek; vagy elgondolkodhatnánk azon, mennyi tudás mi minden rosszra használható; indulatosabbak egyszerűen a ló valamely hagyományos részével hoznák kapcsolatba a doktor urat.

Pedig dr. Dux nem futóbolond, bizonyára jó okkal került arra a magas posztra, amelyről nemrégen leköszönt; nem, őt elhasználta a hivatal és az élet, összeroppant a feladatok és a felelősség súlya alatt – segítségre volna szüksége. Márpedig ezt a támaszt a minisztériumok nyilvánvalóan nem nyújtják dolgozóiknak. Ezért, hogy munkatársak tömegével tűnnek föl nettó eszementnek, dühöngő őrültnek vagy csöndes mániákusnak. Hiába, no, nagy a nyomás, dübörög a törvénygyár, közben biztosítani kellene a normális működést, mindenki pénzre vár, és a nép szerető megbecsülése is várat magára. Különösen súlyosak lehetnek a mentális problémák éppen az oktatási államtitkárságon, holott a tisztviselők kiválasztásában nyilván nem volt szempont a szellemi teljesítőképesség törékenysége, vagy egyenesen megroggyant mivolta.”