Ne legyen egyetértés!

„Amennyiben csupán tényleg csak annyi a probléma, hogy egy majd valamikor esedékes választáson a kormányt le kell váltani, akkor az előbbi okfejtés lép életbe, és itt is az egyet nem értésé a főszerep. Menjen szépen haza az összes politikai tényező és tényezőjelölt, gondolja végig, hogy mit csinálna másképpen, mint a hatalmat gyakorlók, öntse formába, keressen hozzá hiteles (vagy ha úgy szeretné, netán hagyományaiból kifejezetten ez következik, akkor hiteltelen) személyeket, s ezzel álljon a választóközönség elé; s ha még mindig esélytelennek gondolja magát elképzelései valóra váltására, akkor a választás közeledtével ez alapján kössön alkalmi szövetségeket.

Túl sok értékes évünk ment rá arra, hogy a vesztesek két választás között minden energiájukat az uralmon lévők bármi áron történő megbuktatására fordították. Ennek érdekében a legkülönfélébb helyről gyűjtötték az elégedetleneket, akiket nem lehetett máshogy egyben tartani, mint üres lózungokkal vagy csábító ígértekkel. A bekövetkező győzelem után hamar kiderült, hogy a kormányzáshoz sem kapacitás, sem támogatás nincsen. A választópolgárok pedig joggal érezhették becsapottnak magukat, hiszen a ciklus közbeni harc jelszavaiból semmi nem valósult meg, így könnyű volt elhinni azt is, hogy szimplán hazudtak nekik, ezért nincs más feladat, mint tisztességesebb vezetőket keresni. Erre mindig akadt is jelentkező, amelyik a legkülönfélébb okból csalódottakat gyűjtötte maga köré, és az egész kezdődött előröl.”