Újnémetek

„Egy blogtársam jól figyel, idézem:”Négy kibaszott kínos oldalon keresztül tárgyalja a Dörner-balhét szokásos náciellenes stílusában, Pörzse Sándort is megszólaltatva, lényegében azzal a következtetéssel, hogy itt bármi megtörténhet. És igaza van.” Ehhez a következőket fűzöm hozzá! 1973-ban Münchenben egy barátom német barátjának szüleinél szálltunk meg Kernnel. Este érkeztünk a manzárdra, csak a reggelinél találkoztunk a családfővel, akinek hiányzott a fél karja. A magam egyenes stílusában megkérdeztem, háborús sérült-e. Bólintott. Mondtam, hogy az én egyik nagypapám is katonatiszt volt és a Világháborúban elvesztette a két lábát. Ám, hogy árnyaljam a hátterem, elmondtam, hogy az apám viszont munkaszolgálatos volt másfél évig Ukrajnában. Az idős férfi szemrebbenés nélkül kérdezte, merre. Mondtam, egész Berdicsevig jutottak. Mire ő azt felelte, “ez érdekes, én is ott szolgáltam”. És eszébe sem ötlött, hogy neki bármi köze lett volna apám meghurcoltatásához. Én azt akkor és ma is helyesnek vélem. A németek számoltak le a maguk múltjával a lehető - hangsúlyozom. a lehető! - legtisztességesebb módon. Ők valóban azóta is a “soha többé”-hez tartják magukat. Igazuk van, hogy lehetetlen a múlton, apáink ugyan bűnös, de hozzáteszem, a maguk áldozatos múltján is állandóan rágódni. Le kell zárni egyszer és mindenkorra a bűnös időket önvizsgálattal - ez nem történt meg nálunk! -, és a közgondolkodásból ki kell rekeszteni annak rémséges ideológiáit -, meg ez se történt meg nálunk! Sokaknak nem fog tetszeni amit most írok: én attól is riadok, hogy a holocaust-ért állandóan bocsánatkérésre szólítanak fel népeket. Nekem az tetszett, amikor ugyancsak 1973-ban ugyancsak Münchenben egy moziban megnéztem Chaplin NAGY DIKTÁTOR-át és a német fiatalság önfeledten röhögött apáik múltján.A SPIEGEL pedig jól látja, ha ezúttal nem röhög rajtunk, hanem figyel! Amiképp figyel odahaza is. Mi meg már több, mint huszonegy éve elég figyelmetlenek vagyunk.”