Én nem a filmben vagyok benne, hanem az emberek agyában

„Állítólag azért Kopaszkutya kettő lett a közelmúltban bemutatott film címe, mert te levédetted a számmal írott, Kopaszkutya 2 címet.

Egész pontosan a Bölcskei Mihály (manapság Mike) vezette cég védette le, ami például a Rockinform magazint is kiadja. De ha már itt tartunk, abból, amit ezzel a filmmel kapcsolatban Szomjas Györgyék mondanak, abból semmi nem igaz. Így például azt, hogy mi egyáltalán nem is foglalkoztunk ezzel. Már három éve bent voltunk a Sándor Pálnál, a Budapest Filmstúdió igazgatójánál: Szomjas, Póka Egon és én. Palinak nagyon tetszett az én koncepcióm, és mondta, hogy csináljuk meg a Kopaszkutya folytatását, ő támogatni fogja. Ám utána az első film dvd-kiadása miatt összevesztek a Szomjassal, és így nem lett belőle semmi. Folyamatosan napirenden volt, hogy ebből lesz valami, arról viszont szó sem volt, hogy a Hobót kihagynánk ebből a dologból. Még meg is kérdezte, hogy nekem van-e problémám vele? Mondtam, hogy van, de ez egy filmforgatás, eljátsszuk, ami a szerepünk, a többit meg ki nem szarja le? Igazság szerint ő, a [Földes] Laci volt az, aki már kezdettől fogva farolt ebből a dologból kifelé. Ha már itt tartunk, a Hobo Blues Band története is egy hazugság, hiszen a zenekar története akkor kezdődött, amikor a Kopaszkutya filmet forgatni kezdték. A Földesnek pedig még kevésbé volt története, hiszen én vittem az országban körbe másfél évig, mint a győzelmi zászlót: két számot énekelt, mi pedig lekísértük. (...)

Amikor Sándor Pállal beszélgettetek a folytatásról, voltak konkrét tervek is?

Persze, próbaforgatások is voltak, egy rendes játékfilm lett volna. A nagy klasszikus regények végén is szokott lenni másfél oldal, amikor leírják, hogy melyik szereplővel mi történt később, hogy mindenki megnyugodjon. Itt az lett volna az egyik dolog, hogy mi lett a régi arcokkal, a másik pedig a klasszikus Hét szamuráj- vagy Hét mesterlövész-szituáció, amire aztán a Blues Brothers is épült. Nevezetesen, hogy újra összeszedik a régi csapatot. Itt is ez lett volna a fő szál. Az első jelenethez tudni kell, hogy megcsináltam az ország legnagyobb hang- és fénytechnikai cégét, elég marha módra ebbe öltem a pénzem. Szóval úgy lett volna, hogy a régi kommunista emlékművek múzeumába érkezik egy csoport, hogy koszorúzni szeretne valamelyik mozgalmi ünnepen, és ehhez szeretnének olyan autentikus hangosítást, ami annak idején volt a felvonulásokon, ez a tölcséres, »kedves elvtársak-sak-sak« féle hangszín. Nekem ekkor lesz tele a tököm a hangosítással, és elmegyek a Kőbányai Zeneiskolába, ami egyébként pont akkor nyitott, és odamegyek a Póka Egonhoz, hogy jöttem beiratkozni, mire mondja, hogy »ezzel már elkéstél«. Így indult volna a film. Volt még pár jelenet, amit felvettünk, de a lényeg, hogy a film azokról a megtörtént jelenetekről szólhatott volna, amikor én, fővárosi MIÉP-képviselőként díszmagyarban és napszemüvegben ott állok, amint Földes László hófehér szmokingban átveszi a Budapestért kitüntetést Demszky Gábortól. Még hatszáz ilyen példát tudnék mondani, és csak az volt a kérdés, hogy mit hagyunk ki. Még az azóta tőlem elhatárolódó Egon is azt mondta a tőlem szintén elhatárolódó Szomjasnak, hogy mit kell ezen agyalni, leülünk a Lórival és pár perc alatt annyi sztorit összedobunk, hogy nektek csak azt kell kitalálni, hogy legyen ebből film.”