„A házépítés régebben úgy nézett ki, hogy mikor felnőtt a gyerek és családot alapított, elkerítették neki a kert egy részét, szóltak a szomszédoknak és felépítették nekik az új házat. A lehető legolcsóbban, abból az anyagból, ami kéznél volt, akkorára, hogy még éppen elég legyen. Racionálisan, a legegyszerűbben. Agyagos környéken vályogból, téglából, hegyen pedig fából épültek a falak. Erre fából került a tető, aminek a fedése vízparton nádból, szántóföld közelében szalmából, erdők mellett fazsindelyből készült. Nem volt más. És ez a valóságos, életre kényszerített helyzet, a felesleges pénz hiánya gyönyörű házakat szült. Mára azonban elvesztettük azt a tudást, amivel korábban szinte mindenki rendelkezett, hogy hogyan kell házat építeni.
Mivel nem igazán értünk hozzá, mindenféle jogszabályokkal próbálnak megvédeni minket attól, hogy fejünkre dőljön a ház. Van építésztervező, statikus, tervtanács, építési hatóság, felelős műszaki vezető. De a sok jogszabály között elvész az eredeti szándék és már attól is megvédenek, amitől nem kellene. Kérdés, hogy van-e visszaút, azaz használhatunk-e régi technikákat a ma épülő házainknál?”