Gyerekekkel lenni mindig öröm

„Sokat utazik az országban. Hogy látja, a szeretetéhség vagy az éhség jelenti-e napjainkban a nagyobb problémát?

Sajnos mind a kettő jelen van. A rászorulók különbözőképpen reagálnak a megváltozott körülményekre, a sokszor hirtelen jött bajra. Vannak, akiket a szegénység, a szükség még összetartóbbá, a másikra jobban figyelővé tesz, ott nem kell a szeretetéhségtől tartani, ott »csak« az éhséggel kell a segélyszervezeteknek megbirkózniuk. De vannak, ahol családok, közösségek zilálódnak szét a szegénység miatt, ilyenkor a gyerekekben és a felnőttekben is erősebb a szeretetéhség. Ilyen esetekben már komoly lelki segítségre is szükség lehet. Reményvesztettebb, kiszolgáltatottabb az ember, ha nem érzi, hogy van mellette valaki, akire mindig számíthat. Ezt a hitet visszaadni legalább olyan fontos, mint ételt adni az éhezőnek. Nehéz napok, hetek vannak mögöttünk és az előttünk álló hónapok se lesznek egyszerűek. Szomorú és fájdalmas látni, hogy egyre többen szorulnak segítségre. Az Ökumenikus Segélyszervezet adventi gyűjtésének mottója egyszerre szeretne reményt adni és mindenki által érthetően összefoglalni a sokak életét megnehezítő, sokszor tragikus mértékben jelentkező problémákat: ételt az éhezőknek, otthont az otthontalanok, esélyt az esélyteleneknek. (...)

Az idei tapasztalatok mit mutatnak, válságos időkben is megnyílnak a szívek és a pénztárcák?

Szerencsére igen. Azok, akik régóta támogatnak bennünket, a nehézségek ellenére sem pártoltak el tőlünk, sőt új támogatók is csatlakoznak hozzánk. A szolidaritás újra értékké válik, s ez kifejezi a reményt, hogy a bajban számíthatunk egymásra. Lehet, hogy az összegek kisebbek, de a lehetőségéhez képest egyre több cégre, szervezetre és segíteni akaró polgárra számíthatunk. Nagyon sokan, egyre többen értik meg, hogy aki adni tud, annak adnia kötelesség. Ilyen szempontból fontosak a segélyszervezetek már említett kampányai. Az a szemléletváltozás, ami az utóbbi időben bekövetkezett, a segélyszervezetek munkájának eredménye is.Ebben az évben létrehoztunk egy adventi gyűjtés adományvonalat, a 1353-at, a »sok kicsi sokra megy« összefogás jegyében, azok számára, akik talán kisebb összeggel, de nagy szeretettel szeretnének adakozni. (...)

A »szeretet. éhség.« jelképe a kiharapott mézeskalács szív. A szolnoki Családok Átmeneti Otthonában nehéz sorsú gyerekekkel együtt sütött mézeskalács szíveket. Milyen volt a gyerekekkel dolgozni?

Gyerekekkel lenni mindig öröm. Egy gyerek szemében akkor is ott a remény sugara, ha nehéz körülmények között él. Ez a hit, a gyerek azon hite, hogy létezik a jó, létezik és lehetséges boldogság, olyan erőt ad, amelyet nehéz szavakkal leírni. Ezt az erőt, ezt az energiát arra kell fordítani, hogy ez a gyermeki remény valósággá váljon. Az átmeneti otthonban élő gyerekekkel advent idején együtt készülődni nagyon jó érzés, ők is felszabadultak, vidámak, bizakodóak. Jó volt velük dolgozni.

Ön is nagycsaládos, ötgyermekes anya, háziasszony. Bekukucskálhatunk picit a konyhaablakon? Készül valami mézes finomság karácsonyra?

Igen, az első adag már el is készült, Sári lányom műve. A gyerekek ilyenkor alig várják a karácsonyi készülődést. Mindannyian nagy igyekezettel vesznek részt a konyhai munkában, mindenki megtalálja a testhezálló feladatot, amelynek révén a kreativitásukat is kiélhetik. Ilyenkor újabb és újabb díszítések ötletei valósulnak meg. Minden csupa liszt, és mindent finom süteményillat hat át, nem csoda hát, hogy a sütőtől az asztalig vezető úton a mézeskalácsok egy része »eltűnik«, ami ok a nevetésre, s persze ok a dicséretre is, ha valami különösen ízletesre sikerült. Mi, lányok, ilyenkor igazán elemünkben vagyunk, igazi »barátnés« a hangulat a konyhában, komoly konzultációkkal, hogy mit és hogyan készítsünk el, és persze sok vidámsággal.”