Orbán móresre tanította Von der Leyent: megmutatta neki, mire képesek a magyarok (VIDEÓ)

„A szuvereintás jobb üzlet” – jelentette ki a Nézőpont Intézet vezetője.

Ahol az a minta, hogy a hatalom féktelenséget jelent, ott nem lesz sem boldogság, sem pedig kibontakozás.
„A Fidesz kormányzása sem emberségesebb, mert ugyanazt a feudális hatalmi technikát gyakorolja, ha sarokba szorul, mint az elődje.
Orbán Viktor csütörtökön tőle szokatlan alázattal szólt Csehország rendszerváltás utáni sikereiről. A cseh gazdaság tényleg sokkal jobban áll mint a magyar. Pedig Csehországban sem csupa rendes emberből áll politika, volt ott már minden: nyíltan rasszista, szó szerint gettót építő önkormányzat; korrupcióba belebukó miniszterelnök; szexbotrány elnöki és kormányfői szinten egyaránt.

Orbán bölcsen azt mondta, hogy Csehország azért is lehet előnyben, mert ott már nem kell birkózni a rendszerváltás előtti világ örökségével. A baj az, hogy a magyaroknak Orbán Viktor kormányzása idején is kell még birkózniuk ezzel az örökséggel.
A mostani hatalom ugyanis pont úgy lenézi a választókat, mint ahogy tették ezt a kommunisták is. Félkegyelműeknek tekinti őket, és ettől a szabadság megélésének lehetősége távolodik.
Ahol a hatalmat nem lehet komolyan venni és tisztelni, ott a társadalom összes egyéb érintkezési formája élhetetlen marad: bunkó lesz a portás az ügyféllel, a tanár a diákkal, stb. Ahol az a minta, hogy a hatalom féktelenséget jelent, ott nem lesz sem boldogság, sem pedig kibontakozás.”