Miről szól a válság?

„A pénzügyi szereplők a működésük és érdekeik lényegénél fogva egyaránt felelősek a gazdasági »buborékok« felfújásáért (mint azt a magyarországi devizahitelezés is példázza), amely ideiglenesen növeli a jólétet, és a gazdasági válságok elmélyüléséért, amely viszont a szociális válságjelenségeket erősíti fel. A pénzügyi rendszer szigorúbb szabályozása tehát kívánatos volna a gazdasági görbék kiegyenesítése végett, de ha még ez rövid távon meg is történne, a most tapasztalható európai gazdasági válság néhány fundamentális kérdéseire ez önmagában nem adna választ. Nem ad választ például arra az európai versenyképességi hátrányra, amelyet a drága európai munkaerő jelent. Nem ad választ a demográfiai problémákból adódó gazdasági-szociális kihívásokra, amely a fenntarthatatlan nyugdíj- és egészségügyi rendszerekben mutatkozik meg. Nem ad választ az Európai Unión belüli gazdasági egyenlőtlenségekre, és a belőlük fakadó pénzügyi feszültségekre, amelyet a monetáris unió jelen formájában láthatólag képtelen kezelni. Vagyis nem ad választ arra a fundamentális kérdésre sem, hogy az európai országok elmozdulnak-e politikai integráció irányába, vagy az Unió elindul a további fragmentálódás útján?

Nincsenek varázsreceptek, amelyek egyszerre minden problémát megoldanak, és amelyek minden kihívást egyszerre tudnak kezelni. A politikai unióval talán megerősödhet az euró, és vele Európa Kínával és az Egyesült Államokkal szemben, viszont cserébe szuverenitásunk további jelentős részéről le kellene mondanunk Brüsszel javára. Az Európai Unió szétesése viszont Európa további nemzetközi térvesztését gyorsítaná fel, ha a jelenlegi integrációs szinten sem vagyunk képesek állni a globális versenyt, miért gondolnánk, hogy egyedül, egyenként könnyebb lenne. Európa integráció nélkül ugyanúgy ki lenne téve olyan globális kihívásoknak, amelyekkel szemben csak közösen léphet fel hatékonyan. Az Unió felbomlása nem valószínű, hogy Norvégia vagy Svájc perspektíváját nyitná meg az európai félperiférián lévő kisállamok számára: sem a geopolitikai környezet, sem a nyersanyagforrások hiánya, sem a társadalmi kondíciók (egészséges korfa, produktív munkaerő és globális viszonylatban versenyképes - értsd: alacsony - munkaerőköltség-bázis hiánya) nem ebbe az irányba mutatnak. Az integráció révén azonban mindezek a feltételek tompíthatók.

A pénzügyi szereplőkről, nemzetközi piacokról, spekulációról szükséges és kell is beszélni - de az alapvető kihívásokról, valós mozgástérről, és a világos, lényegi alternatívákról hasonlóképpen.”