„Matolcsy a Gazdasági és Szociális Tanács július 22-i, pénteki ülésén  alkalmazta először a »pénzügyi függetlenség« kifejezést  (ekkorra járt  le az a »néhány nap«. amikorra az 'IMF" megenyhülését saccolták). A  kormány ezekután megkönnyebbülten átvette a nyilas terminológiát,  bemagyarázta magának is, hogy »gazdasági-pénzügyi szabadságharcot«  folytat, és ő "paterolta ki" a szemét »IMF«-et (nem pedig fordítva, az IMF és az EU vette le a kezét Magyarországról). A hazugság belső meggyőződéssé vált. 
Az Orbán-kormány tehát az eltelt másfél évben kétszeresen is  hazudott: szabadságharcnak hazudta a katasztrofális gazdaságpolitikát,  amitől most visszakozni kénytelen, és hazudott arról, hogy miért indult  el a szakadék felé vezető úton. Az első hazugságot nem vették be a  kritikusok a szakmában és a médiában; a másodikat (mármint hogy Orbánék  szabad döntéssel választották ezt az utat, és nem a 2010. július 16-án  megkapott pofont álcázták kiosztott sallernek) sajnos hajlamosak voltak bevenni.
A bajt tetézi, hogy pillanatnyilag a magyar parlamentben nincs olyan  erő, amelyik őszintén vagy akárhogy az IMF, azaz  a strukturális  reformok pártján állna. Úgyhogy az a brutális vereség, amit az  orbáno-matolcsyzmus most elszenvedett, a politikai szférán belül  senkinek sem hoz arányos nyereséget. Lose-lose situation. Marad a  kérdés: mi kell még ahhoz, hogy a nép fölébredjen, és tisztába jöjjön az  egész jelenlegi politikai kaszt alkalmatlanságával?”