„- Hogy lett a hős Szent Györgyből fehér ruhás lányt leölő rendőr?
- Amikor Kerényi Imre megkeresett - ami egyébként is váratlan volt számomra, mert nem mozgok ezekben a körökben -, akkor nem ezzel a témával keresett, hanem voltak még szabad témák, amelyek közül választhattam. Én ezek közül csak 2006-ot voltam hajlandó megcsinálni, de kértem négy nap gondolkodási időt. Korábban nem politizáltam, és tudtam, hogy ha elvállalom, akkor elvesztem a szuverenitásomat. Ugyanakkor arra is gondoltam, hogy nagyon szomorú az ilyen mértékben polarizált társadalom, amelyben nem lehet a nevén nevezni a dolgokat, anélkül, hogy besorolnák az embert egy érdekcsoporthoz. Hogy az igazság állandóan politikai színezetet kap. Elkezdtem gondolkozni a képen, mit festenék, ha elvállalom, és a »szerepcserés« Szent György ikonja jutott eszembe. Két napra rá egy barátom küldött egy sms-t, hogy 1992 óta Szent György a rendvédelmi erőknek a hivatalos patrónusa. Ezek után úgy éreztem, hogy kicsit utolért a sors keze. Azért vállaltam el a munkát, mert 2006 októbere egy trauma volt számomra is. Olyannyira, hogy felvállaltam azt is, hogy elvesztem a szuverenitásomat.(...)
- Akik ezt a képet látni fogják, nem feltétlenül ismerik a szimbólumokat. Egyrészt létezik az ikonok jelrendszere, másrészt bekerül az alkotmányba egy olyan kép, amelyen egy rendőr lándzsával szúr le egy fehér ruhás lányt. A kép ambivalens. Való az ambivalencia az alkotmányba?
- A rendőri brutalitást a jobb- és a baloldal ugyanúgy elítéli. Az indexes kiadványban ott van egy kép, amelyen hátulról mutatják a rendőröket, és az egyiknek fordított kereszt van a sisakjára festve. Ez ijesztő. Mindegy, hogy az ember hívő, vagy nem. Az egy sátánista jel. Ő lehet sátánista otthon, ha leveszi az egyenruhát. De hogy lehet az, hogy egy hivatalos akció közben felveheti ezt? Miért nem kérdezték meg tőle, hogy »figyelj, Józsi, mit keres ott az a jel a sisakodon?« Zavarta őt, hogy esetleg keresztény-konzervatív emberek mentek ki tüntetni? Milyen erők működtek ott? Ez félelmetes. Nem az a félelmetes, hogy valakinek vérzik a feje, vagy kilövik a szemét. Az egyéni tragédia. De azon mindenki könnyebben túl is lép. Sokkal ijesztőbb az, hogy milyen erők szabadultak ott el, amelyek ezt előidézték. Itt rejlik a szimbólum ereje. Épp ezért muszáj szimbolikusan festeni, ha az alkotmányba kerül be egy kép.”