A női esélyegyenlőség nem női kérdés

„A gyakorlati politikai egyenlőtlenségek tehát kezdettől jelen voltak  – sőt a legtöbb helyen rögzültek is. A világ azonban változott, változik, és kialakult a felismerés, hogy a tényleges egyenlőtlenségek (most itt csak a nemek közötti egyenlőtlenségről szólva) társadalmi-politikai kockázattal járnak. Kockázattal eszmei és gyakorlati  vonatkozásban: olyan országokban, ahol a demokrácia érvényesülését (vagy célját) tűzik zászlóra, a nemek közötti egyenlőtlenség igazságtalanságot jelent. Az igazságtalanság pedig politikailag sem »jó«, aláássa a bizalmat, összekuszálja az értékrendet. Sajnos, itthon el vagyunk szokva az ilyen egyszerű szavaktól és megállapításoktól – mintha félnénk is kimondani. Az igazságtalanság volt a leggyakrabban elhangzó érv a Brit Konzervatív Párt képviselőinél is a 2001-2-es westminsteri vitában, amikor a választás ügyében érvényesítendő új szabályokról vitatkoztak, és végül támogatták a Munkáspártnak azt a javaslatát, hogy (2015-ig terjedő érvénnyel) pozitív diszkriminációval lehessen élni  a női jelöltek esetében. Ez különösen érzékeny kérdés volt a brit esetben, ahol az egyfordulós többségi választási rendszer a legkedvezőtlenebb intézményi feltételt jelenti a nők számára. Az igazságtalanságok léte társadalmi kockázat – aláássa széles társadalmi csoportok jó érzését – és nem csak azokét, akik érintve vannak, hanem azokét is, akik az igazságtalanságok körülményeit másokon tapasztalják meg.

A másik felismert kockázat már nem eszmei – elvi, hanem nagyon is praktikus: sok tudás, tapasztalat, tehetség vész el, ha a népesség egyik fele nem adja hozzá tudását, tapasztalatát, a tehetséget a közös teljesítményhez. Vagyis össztársadalmi  és mint ilyen politikai érdek is, hogy a népesség egyik fele (valamivel nagyobb fele) a formális jogi egyenlőségen túlmutatóan ténylegesen egyenlő legyen.”