Fegyverletétel

2011. november 19. 09:33

A bukott szabadságharcok gyakran egész birodalmakat elsüllyesztő eróziót indítanak el. Meglátjuk.

2011. november 19. 09:33
Huth Gergely
Huth Gergely
Magyar Hírlap

„Most legfeljebb a lerohanás okát ismerhetjük: a magyar kormány ujjat húzott a pénzhatalommal. De hogy kikből áll ez a pénzhatalom, azt legfeljebb sejthetjük. Arctalan, elvtelen, gusztustalan társaság, amelyet az együtt megszerezhető nagyobb konc motivációján túl nem tart össze semmi. Hidegvérű bugrisok, számukra nem létezik antik filozófia, sem kereszténység, humanizmus. Semmi, ami a mi felfogásunkban emberré teszi az embert.(...)

Elsőként a világon az országos politika szintjére emeltük az igazságot. Azt az igazságot, amit minden jó értelemben vett józan paraszt és minden gondolkodó pontosan tud: a zsebünk gyarmatosítása folyik, és ha nem lépünk közbe mi, a nyugati világ polgárai, rabszolgasorba hajtanak bennünket, a fene nagy demokráciánkkal és jogállamunkkal együtt. Nem kell hozzá túlságosan emelkedett gondolkodás, hogy belássuk: az nem mehet tovább, hogy miközben az egyszerű vállalkozónak, mondjuk egy gumiszerelőnek ezer és egy fajta szabályt kell betartania, és ezer és egy jogcímen kell adót fizetnie, addig létezik egy elitklub a világban, amelyikre semmilyen szabály és semmilyen adókötelezettség nem vonatkozik. Eddig csak bosszantóan gazdagok voltak, de ma már látjuk, hogy mire képesek: nem okoz nekik gondot szórakozni az egész európai valutaunió pénzével, miközben az aprócska Magyarországot egy kis végtörlesztési mizéria miatt képesek (a délutáni szieszta előtt egy gondtalan csuklómozdulattal) a padlóra küldeni.

Megpróbáltuk, megbuktunk, kapituláltunk. Lehet, hogy most fel lehetett törölni velünk a padlót, de a szellem már kiszabadult a palackból. A bukott szabadságharcok gyakran egész birodalmakat elsüllyesztő eróziót indítanak el. Meglátjuk.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 175 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
marko11
2011. november 20. 11:00
A nyolcvanas évek uralkodó mantrája közismerten az volt, hogy minden gazdasági baj forrása a túlzott mértékű állami beavatkozásban keresendő. Az államot tehát - mondták a neolibek - ki kell vonultatni a gazdaságból, különösen a pénzügyi területek deregulációja, liberalizációja szükséges. Mindez a bank- és tőkepiaci felügyeletek hatáskörének drasztikus csökkentését jelentette. A "pénzcsinálás" - a pénzügyi ellenőrzés kiiktatásával - nagyipari méreteket ölthetett. Amíg néhány évtizede például a világgazdaságban mozgó pénz mintegy 70 százaléka még a kereskedelmi forgalmat, a reálgazdasági igényeket közvetítette és "csak" 30 százalék volt a spekulációs tőkehányad. Mára ez az arány megfordult!!! A digitális technológiai forradalom leglátványosabb eredményei talán leginkább a pénzügyi szektorban tapasztalhatók. Az on-line kapcsolatok, a hitelkártya, a "home-banking" mind-mind az ügyfelek kényelmét szolgáló korszakos vívmány. Eközben azonban felépült egy új, átfogó szabályozással nem rendelkező pénzügyi világháló is, ami országhatároktól, és főleg a nemzeti hatóságoktól függetlenül vált a pénzügyi folyamatok irányítójává. Maga a közvetítő mechanizmus lett globálissá azáltal, hogy a szereplők (bankok, tőzsdék, befektetési alapok, spekulánsok) egymástól is függve kötik tranzakciók százmillióit a folyamatosan, napi 24 órában működő elektronikus világhálón. Ehhez képest a tagállami bank- és tőkepiaci felügyeleteknek nincsenek igazán jogi eszközeik a közérdek védelmére, a pénzügyi folyamatok ellenőrzésére. Az elmúlt évtizedekben azonban, egészen mostanáig inkább csak nőtt a szakadék a globális, on-line "pénzügyi világháló" és a leépítésekkel sújtott, ideológiailag is elbizonytalanított nemzeti közigazgatások között. A dereguláció és a versenyjogi korlátok hiánya is szerepet játszott abban, hogy az ipari konszernek helyébe egyre inkább az óriási tőkéket mozgató nemzetközi pénzügyi holdingok, befektetési alapok léphettek. A bankvezérek nem feltétlenül váltak mohóbbá, hanem a jogalkotók legalizálták azokat a pénzkivonási technikákat, amelyek lehetővé tették mondjuk a "kreatív könyvelést", a mérleg szerinti eredmény lenullázását, például az adó elkerülése érdekében. A bankok teljes tranzakciós szabadsága következtében maguk a pénzügyi termékek is globálissá válhattak. A nagy pénzintézeteket ugyanis semmi nem korlátozta újabb és újabb - mint utóbb kiderült - egyre kockázatosabb hiteleszközök létrehozásában. Így minden "készen állt" arra, hogy egy újabb ciklikus pénzügyi válság valóban a világot rengesse meg.
Brainman
2011. november 19. 21:13
Úgy látom, itt sokan félreértésben leledzenek az IMF-el, illetve annak szerepével kapcsolatban. Az IMF nem a karvalytőkések privát bankja,hanem a tagok (Amerika, Kína, Németország, stb..köztük mi is) betéteiből gazdálkodó,bajba jutott gazdaságokat alacsony kamatú hitellel megsegítő, ám ennek fejében megregulázó társaság. Erre kitaláltam egy közérthető példát: Adva van egy társasház, 100 lakással. Minden lakás minden hónapban betesz 1000 Forintot a közös kasszába, mondjuk a közös képviselőnél. Ha valakinek az adott házban átmeneti fizetési nehézségei adódnak, és nem kap hitelt a banktól, illetve nem tudja kifizetni a 12%-os banki kamatot, elmehet szépen a közös képviselőhöz, aki 5%-ra ad neki a közös pénzből, de csak úgy, ha az illető betartja a következőket: LECSERÉLI A 100 WATTOS IZZÓIT 60 WATTOSRA, SZÓL A LÁNYÁNAK, HOGY NE EGY ÓRÁT FOLYASSA A FORRÓ VIZET ZUHANYZÁSNÁL ÉS TEKERJE LE A FŰTÉST 22 FOKRA, MERT AZ IS ELÉG. Nálunk a következő történt: Volt egy családfő, aki 8 év alatt szépen leamortizálta a lakást, felújításra sem nagyon költött, viszont a pénzek valahogy mindig eltűntek, és mikor a család számon kérte, mindig lódított egy jó nagyot. Mikor már a villanyt sem tudták fizetni, és a bank sem adott neki pénzt, elszaladt a közös képviselőhöz, és kapott egy kis áthidaló kölcsönt, persze bizonyos regulák mellett... Nem tetszett ám a lánynak, hogy csak 10 percig zuhanyozhat ezentúl, az asszonynak, hogy fagyoskodnia kell, a fiának meg, hogy vakoskodik a 60-as izzók mellett... Elküldték hát a háztól az embert, az asszony hamar talált magának másikat (mert annyira azért még nem volt leamortizálva). Az új családfő megígérte, hogy megint feltekerhetik a fűtést 24 fokra, újra lesz fényár a lakásban, és a leányzó is pancsolhat, amennyit csak akar. Ehhez új szemlélet, szabadságharc, függetlenség kell: meg kell szabadulni a népnyúzó közös képviselőtől, lényegében az egész háztól. "Kapunk mi majd fasza hitelt bankból is, asszonykám, nyugi!" - biztatta újdonsült nejét. Az egész család hitt neki, gondolták, az előző után csak JOBB jöhet... Ezért először elvette a nagyfiú befőttes üvegéből az évek óta biciklire spórolt pénzt, a leány neszeszerjéből az addig összekuporgatott, nyaralásra félrerakott pénzecskét,és szaladt kifizetni a közös képviselőt. Mivel volt ettől egy kis háborgás a családban, beszüntette az addig szokásos, hétfő esti családi kerekasztalt, mert nem volt kíváncsi sem a lánya, sem a fia okvetetlenkedéseire... az asszonynak viszont dobott egy kis pénzt új manikűr készletre, mert azért mindenkit maga ellen hangolni nem lett volna szerencsés már a "mézes hetekben"... Elment az egyik bankba, elment a másik bankba, az istennek sem akartak 10%-nál kisebb kamattal kölcsönt adni neki, ezért volt, ahol a pultot rugdosta szét, volt, ahol csak simán leguggolt, és odaszart... Persze, ettől nem lett szimpatikusabb a bankoknak... Valamiért egyre drágábban adtak neki hitelt, sőt a végén már nem is adtak... a sárga csekkek meg csak jöttek, a család hőbörgött, mert a lakásban nem lett melegebb, sőt, lejjebb kellett tekerni a fűtést, a fürdőben a meleg-víz csapot meg félig elzárta emberünk... Végül, mikor már szóltak az ELMŰ-től, hogy másnap lekötik a villanyt, zemberünk csak meghunyászkodott, és visszaszaladt a kipaterolt közös képviselőhöz... Eddig a mese, remélem, tanulságos volt... :o)
Öreg
2011. november 19. 20:45
Sok ütődött hőbörgő ! Nem látjátok a kettős mércét? Magyarországom üldözik a cigányokat, akiket evakuálni kell emiatt. Francia országból kizsuppolják őket és lett kriptai csend. A hitelminősítők /akik egyébként a pénzvilág részei/ nyilatkozataikkal agyagba döngölik a forintot és az Únió nem szól közbe, hogy nálunk csökken az államadóság és az államháztartás hiánya. Francia országot hírbe hozzák az esetleges leértékeléssel, láss csodát: Úniós törvény készül a hitelminősítők felelősségéről. Túl sok esetben lóg ki a lóláb. Történt nemzetközi lépés a deviza adósok sorsának javításáról? Ezután se lesz ilyen, de a bankok feltőkésítéséről igen! Mi csa figyelemelterelés céljából kellünk, miközben az eurós országok/ Görög,Ir, Spanyol,Olasz,Portugál/ most verik szét a társadalmi békéjüket a nemzetközi pénzvilág tanácsai szerint.
Nemhivo
2011. november 19. 20:30
...a huth gergőnek nem kellene "fegyverletételről" írnia,...ha a zorbán nem "háborúba" hívta volna a híveit, ill. mindenkit... ...mert végül is, ...ugyan mi is történt? Tárgyalni kezdünk az IMF-fel, készenléti hitelről. Ezzel a közgaz. társadalom kb 95%-ka egyetért. Mi a gond,?.. azon kívül, hogy segget csináltak a szájukból? Semmi. Még csak lemondaniuk sem kell, ...hiszen egyrészt még sokáig meg lesz a többségük,...másrészt a "seggszáj" nem emeli alternatívává az ellenzék egyik csoportját sem...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!