Nem általában „a cigányok” a probléma

„A vitához kapcsolódó kommentek egy része konkrét cselekvési tervet követel a vitázóktól, amellyel megvalósítható a magyarországi romák integrációja. Ezzel kapcsolatban két dolgot szeretnék mondani. Az egyik, hogy a magyarországi romák integrációja és dezintegrációja – a társadalom magasabb osztályaiba való befogadása, és az onnan való kirekesztésük – egy időben és a szemünk láttára zajlik. Nem szabad úgy elképzelni a romaintegrációt, mint valami kollektív eseményt. A cigányok – a megfelelő feltételek megléte, illetve hiánya esetén – egyenként, illetve családonként integrálódnak a társadalom magasabb presztízsű rétegeibe, és egyenként – bár néha tömegesen – hullanak ki onnan.

A másik az, hogy ezek a feltételek közismertek. A munkanélkülieknek munkára van szükségük, a gyerekeknek és az aluliskolázottaknak színvonalas és kirekesztés nélküli oktatásra és szakképzésre. Továbbá: a társadalmi szolidaritásnak nem a középrétegek, nem is a »kisemberek«, hanem a leges-legszegényebbek megsegítésére kell koncentrálódnia – a »kisemberekkel« való szolidaritás ma bőven meghaladja az ország teherbíró-képességét –, a bűncselekmények elkövetőit törvény elé kell állítani, az áldozatokat pedig meg kell védeni. A rasszista, szélsőséges pártok bejegyzését a háború utáni békeszerződésre apellálva az ügyészségnek kell megtámadnia a bíróságon, és minden helyen, minden időben fel kell lépni – akár büntetőjogilag is – a diszkriminációval szemben. Nem vagyok híve a származás alapján való előnyös megkülönböztetésnek (affirmative actionnek, »pozitív diszkrimináció«-nak) sem.

Hiszen nem általában »a cigányok« a probléma, hanem a munkanélküliség, az aluliskolázottság, a mélyszegénység, a bűnözés és a rassz szerinti – kinek előnyös, kinek hátrányos – megkülönböztetés. Az integráció pedig nem más, mint – politikai értelemben vett – nemzetszervezés.”