Haza

„Kádár János addigra már puha diktatúrájában felnőve pontosan tudtam, hogy ami hivatalosan elhangzik 1956-ról, az mind hazugság, és aki ellenforradalmat mond, az mind gazember. Nem magamtól tudtam ezt, hanem a szüleimtől és a nagyszüleimtől. És azt tudtam leginkább, hogy nincs átjárás. Tudtam, hogy a »szochazások« és a munkásőrök és a pártemberek halálos ellenségeink. Aztán volt egy rövid időszak a rendszerváltás után, amikor azt gondoltam, lehetséges a kiegyezés és a megbékélés. Ma már tudom, nem lehetséges.

Nem lehetséges, mert kiderült, ők 1989-1990 vértelenségét és békességét a mi gyengeségünknek fogták fel és fogják fel azóta is. És azt is tudom, hogy ők soha nem követnének el ilyen »hibát«, ha még egyszer abba a helyzetbe kerülnének, hogy dönthetnek élet és halál nem könnyen eldönthető kérdésében. Ők nagyon gyorsan és rémületesen egyszerűen döntenének. És nem lenne kegyelem. Aki olvasta Dániel Péter Wittner Máriáról írt borzalmait, pontosan tudja, miről beszélek. És nem ám Dániel Péter írása volt a legrettenetesebb.

Hanem azok a kommentárok, amelyeket írtak hozzá. És azok után fogjuk meg a kilincset, akik azokat írták. Így válik világossá 1956 megítélésének megítélhetetlensége. Hiszen egyik oldalon állunk mi, akik szerint a Forradalom minden pillanata megkérdőjelezhetetlen és nagyszerű. (Még a rémes lincselések is, hiszen azon előzmények után, amelyeket a kommunisták műveltek ebben az országban, egyszerűen csoda, hogy nem folyt több vér, és nem volt több népítélet…) De bele kell törődnünk, hogy velünk szemben ott vannak azok, akik mindent másképpen látnak. Akik büszkék szochazás vagy munkásőr vagy pártember apukájukra vagy éppen önmagukra. Akik nem bocsátották meg sohasem, hogy ez az ország egyszer fegyvert is mert fogni ellenük.”