Hoffmann nem vesz tudomást az elmúlt évtizedek társadalmi változásairól sem, a világban végbemenő folyamatokról sem.
„A magyar oktatásügy, ha a tervezett változtatásokból törvény lesz –és még valahonnan pénzt is einstandolnak hozzá –, egy évszázaddal korábbi állapotához tér vissza. A klasszikus kereszténynemzeti, szigorúan neveléscentrikus oktatási rendszert, a herbartizmust egykoron felváltotta a vörösherbartizmus, ami most árpádsávos sormintával bukkan elő mint nemzetiherbartizmus. A köznevelési koncepció nevelésfelfogása a 60-as évek tankönyveinek szövegét idézi. Csak a szocialista jelzőt kell kicserélni nemzetire. A dokumentum tanulásfelfogása nélkülöz minden korszerű élettani, pszichológiai, humánetológiai, ismeretelméleti – hangsúlyozottan nem neveléstudományi – tudást. Az iskolarendszerre, a közoktatási intézmények működésére vonatkozó elképzelések nem vesznek tudomást az elmúlt évtizedekben felhalmozódott szociológiai, vezetéstudományi tudásról. Mindez már önmagában is több, mint hiba, de Hoffmann – főnöke és keze alá dolgozó csapata – nem vesz tudomást az elmúlt évtizedek társadalmi változásairól sem, a világban, a nemzetközi élvonalba tartozó országokban végbemenő, az oktatási rendszert – a struktúrát, a tartalmakat, a gyakorlatot – alapjaiban érintő folyamatokról sem.
Magyar gyereknek magyar gondolat. Magyar fából magyar vaskarika.
Az nem – lenne – baj, ha egy oktatási koncepció – bármilyen szakmára vonatkoztatott is – a modern konzervativizmus jegyeit viselné magán.
Mert ennek is sajátja, hogy tudományosan megalapozott. Nem avítt, nem ósdi, nem múltba merengően tudománytalan, nem rég meghaladott tudáshoz görcsösen ragaszkodó, régen sem működött gyakorlatot visszahozó. Nem olyan, mint a Hoffmann Rózsa nevével jelzett köznevelési koncepció. És most jön mindennek a teteje. »A pedagógusok jól fogadják a változásokat« – mondja az államtitkár asszony. Ha a kisiskolás gyerek buktatására gondol, a tizenhat évesen az iskolából elzavarható – hová? – »renitensekre«, a helyi kiskirálykodás alól való felszabadulásra, amely változásokat sokan, a saját helyzetükre nem értelmeznek, és a közvetlen következményeket át nem gondolva jó ügynek tekintenek, még azt hihetem, van mondatának igazságeleme. De ha már a munkájukra, munkánkra közvetlenül vonatkozó tervezett lépéseket nézem, kerekre nyílik a szemem. Óraszám-emelkedés. Fizetéscsökkenés. Ideológiai önkényuralmat – kereszténynemzetit és -szocialistát egyaránt – idéző tanfelügyeleti rendszer. A munkahelyeket érintő létbizonytalanság. »Az ő érdekükben tervezzük a változásokat.« Köszönjük. Ezen az utcán így nem akarunk átmenni.
A szakma kussol. A pedagógusok félnek.”
Lannertnek és a balos szociológusoknak választaniuk kell: vagy pluralizmus és szabadság van az oktatásban, vagy egyenlőség. A kettő egymással ellentétes. Szilvay Gergely írása.
„Felelősséggel tartozunk a nálunk tanuló több ezer diákért” – írták.
Máskülönben „nem fogunk két iskolát fenntartani egy iskolányi gyerek számára.”
Az ukrán közoktatást egyszerre sújtja a háború, a kivándorlás, a születésszám visszaesése, a tanárhiány és a tanulási veszteség, miközben a pedagógusok szerint a motiváció hiánya és a tartós stressz egyre mélyebb nyomot hagy a gyerekek teljesítményén.
A cél az, hogy több lehetőség, nagyobb rugalmasság és korszerűbb tanulási környezet lehessen az iskolákban.
Giorgia Meloni kormánya szerint a lépés a szülői jogokat erősíti.
Íratlan szabálynak számított, hogy egyik politikai erő sem áll elő egyoldalúan ilyen indítvánnyal, hiszen a nyilvánosság előtt rendkívül nehéz racionális érvekkel megvédeni a parlamenti díjazásokat.
Budapest felé lezárták az érintett sztrádaszakaszt, és Miskolc felé is forgalomkorlátozásra kell számítani.
