Hoffmann Rózsa visszafordít, a szakma kussol

„A magyar oktatásügy, ha a tervezett változtatásokból törvény lesz –és még valahonnan pénzt is einstandolnak hozzá –, egy évszázaddal korábbi állapotához tér vissza. A klasszikus kereszténynemzeti, szigorúan neveléscentrikus oktatási rendszert, a herbartizmust egykoron felváltotta a vörösherbartizmus, ami most árpádsávos sormintával bukkan elő mint nemzetiherbartizmus. A köznevelési koncepció nevelésfelfogása a 60-as évek tankönyveinek szövegét idézi. Csak a szocialista jelzőt kell kicserélni nemzetire. A dokumentum tanulásfelfogása nélkülöz minden korszerű élettani, pszichológiai, humánetológiai, ismeretelméleti – hangsúlyozottan nem neveléstudományi – tudást. Az iskolarendszerre, a közoktatási intézmények működésére vonatkozó elképzelések nem vesznek tudomást az elmúlt évtizedekben felhalmozódott szociológiai, vezetéstudományi tudásról. Mindez már önmagában is több, mint hiba, de Hoffmann – főnöke és keze alá dolgozó csapata – nem vesz tudomást az elmúlt évtizedek társadalmi változásairól sem, a világban, a nemzetközi élvonalba tartozó országokban végbemenő, az oktatási rendszert – a struktúrát, a tartalmakat, a gyakorlatot – alapjaiban érintő folyamatokról sem.

Magyar gyereknek magyar gondolat. Magyar fából magyar vaskarika.

Az nem – lenne – baj, ha egy oktatási koncepció – bármilyen szakmára vonatkoztatott is – a modern konzervativizmus jegyeit viselné magán.

Mert ennek is sajátja, hogy tudományosan megalapozott. Nem avítt, nem ósdi, nem múltba merengően tudománytalan, nem rég meghaladott tudáshoz görcsösen ragaszkodó, régen sem működött gyakorlatot visszahozó. Nem olyan, mint a Hoffmann Rózsa nevével jelzett köznevelési koncepció. És most jön mindennek a teteje. »A pedagógusok jól fogadják a változásokat« – mondja az államtitkár asszony. Ha a kisiskolás gyerek buktatására gondol, a tizenhat évesen az iskolából elzavarható – hová? – »renitensekre«, a helyi kiskirálykodás alól való felszabadulásra, amely változásokat sokan, a saját helyzetükre nem értelmeznek, és a közvetlen következményeket át nem gondolva jó ügynek tekintenek, még azt hihetem, van mondatának igazságeleme. De ha már a munkájukra, munkánkra közvetlenül vonatkozó tervezett lépéseket nézem, kerekre nyílik a szemem. Óraszám-emelkedés. Fizetéscsökkenés. Ideológiai önkényuralmat – kereszténynemzetit és -szocialistát egyaránt – idéző tanfelügyeleti rendszer. A munkahelyeket érintő létbizonytalanság. »Az ő érdekükben tervezzük a változásokat.« Köszönjük. Ezen az utcán így nem akarunk átmenni.

A szakma kussol. A pedagógusok félnek.”