„Leszögezném: ami zajlik, nem liberális sikoltozás egy kis morzsáért, ami most a tányérról lepottyant. Nem erről van szó. Nekem nem a politikához, hanem a színházhoz van alanyi jogon közöm, az nevelt fel. Ezzel egyetlen döntnök sem tud versenyre kelni. Mint az állat az erdőt, ahol él, lassan teljesen kiismerem, és érzem, hogy baj van. Mindenki érzi. Egy olyan színházi műhely békéje sérült, ahol eddig mindenféle politikai nézetű emberek játszottak mindenféle politikai nézetű embernek. Az Új Színház hamarosan politikai harcot tápláló "hátország" lesz. Kérdés: ez lesz mostantól a tendencia? Kérdés: ez biztosan az az irány, ami épít? A kérdésekből következik egy másik kérdés: hogy kinek legyen színháza. Egyszerű a válasz, mindenkinek. A legkülönfélébb ízlésű embereknek. De az ízlés vajon kézen fogva kell járjon az ideológiával? Ez a kérdés vajon esztétikai kérdés?
Nincsenek illúzióim, gyakran pártpolitikai alapú a színházigazgatók kinevezése. Mindig is így volt. Mégsem teljesen igaz ez, vannak, akik igazgatnak, pedig kerülik a paktumokat, azért van színházuk, mert vitathatatlan a kompetenciájuk. Előadásaikat szeretik a legkülönbözőbb politikai meggyőződésű emberek.