Dörner György rosszul emlékszik

„Dörner György, aki több szerepet játszott el remekül kecskeméti igazgatásom alatt, rosszul emlékszik, – NEM EGYEZTETETT velem semmit előre. Utoljára a pécsi pályázata kapcsán jelezte nyáron, hogy ha ott ő lenne az igazgató, akkor örülne, ha nála rendeznék. Azt a szövegét SEM olvastam. A felsorolt darabokat és a pályázat tényét/szövegét a NET-en láttam először, a kinevezés után.

A felsorolt színművek között három-négy található, melyeket bármelyik színház bemutathatna. Ugyanakkor örömmel rendezném, teszem azt: Thomas Bernhard valamelyik darabját, az Új Színházban is, tökéletesen függetlenül attól, hogy éppen ki az igazgató.

Javaslom például ezúton A színházcsinálót vagy a Heldenplatz-ot. Csurka Istvánt nemhogy a legjobb magyar drámaírónak nem tartom, de egyik művét 1991-ben – beosztott ifjú rendezőként – visszaadtam Lendvai direktor úrnak, hogy: NEM.

Kezdem magam úgy érezni, mint feltehetően szegény József Attila, mikor a szovjetnek nevezett enciklopédiában a hírhedt moszkvai emigráns író fasisztának aposztrofálta őt a harmincas években. Apám amúgy a magyar egyetemisták fegyveres antifasiszta ellenállóinak helyettes vezetője volt 1944-ben, majd öt évet börtönben töltött, mint antikommunista.

A legkülönfélébb színész-igazgatók kinevezéseinek hajnalán szinte alig volt ellenállás, sőt: a mérvadónak képzelt zsurnálkörök immár az ellenkezőjét firkálják egykori meggyőződéseiknek e direktorok némelyikéről, ahogy az Új Színház egykori igazgatójának eltávolíttatását szintén tátott szájjal nézték végig anno.

Ehhez képest most, pár nap alatt, röhejes és komoly emberek egész hada próbált rávenni, már a pályázat megjelentetésének éjszakáján: hogy azonnal határolódjak el, és még nem tudom, mit írjak alá, de: izibe.

Azt hittem, Jiri Menzel példáját követve, lehet szarni az egészre. De immár az ő levelét is olvastam, tehát: nem lehet.

Kecskeméti direktori mandátumom tíz éve alatt a színházunkban akkor játszó színészek és rendezők közül tíz, azaz TÍZ vált utóbb igazgatóvá valahol.

Közülük ketten a budapesti Nemzetiben. Semelyik kinevezéshez nem volt soha semmi közöm, s remélem, hogy soha nem is lesz, ahogy egyetlen létező kinevező cégre sem bírok ránézni hányinger nélkül. Mondhatnám persze, hogy szánom-bánom, de se nem szánom, se nem bánom.”