A D-Day és a hatalom cinkelt kártyái

„A bíróság határozottan elutasította a rendőrség álságos érvelését, miszerint a gyülekezési szabadság és a mozgásszabadság konfliktusát a rendőrségnek kell egyedi esetekben feloldani. A rendőrség érveléséből az olvasható ki, mintha tüntetést csak akkor lehetne tartani, ha az nem okozna nehézségeket a közlekedésben. A bíróság azonban úgy vélte, hogy bármilyen közterületen tartandó rendezvény az azon részt nem vevők mozgását szükségképpen korlátozza, hiszen a rendezvény által elfoglalt közterületet nem tudják használni. Rámutatott, hogy ha elfogadnánk a rendőrség érveit, akkor Budapest közterületein egyáltalán nem lehetne tüntetni.

A bíróság nem foglalkozik vele, mégis érdemes meggondolni, hogy általában miért is vannak tüntetések, mi a szervezők és résztvevők célja azzal, hogy véleményüket közterületi rendezvényeken nyilvánítják ki. Semmiképpen sem csupán annyi, hogy sok ember együtt akar lenni és jól akarja magát érezni. A tüntetés szükségképpen zavaró esemény, a tüntetők azzal hívják fel magukra a figyelmet, hogy sokan vannak, hangosan beszélnek, provokatív táblákat emelnek a magasba, korlátozzák a forgalmat, sokak számára kényelmetlenséget okoznak. A tömegrendezvények igenis zavarni akarnak sok embert, a választópolgárok tömegeit vagy a politikai elitet, a tibeti szabadságért tüntetők pedig – már ha nem hallgattatják el őket – például a kínai miniszterelnök és a vele parolázó politikusok jókedvét akarják elvenni. Ha a tüntetés megtarthatóságának mércéje az lenne, hogy ne okozzon sem ellenérzést, sem semmiféle nehézséget az azon részt nem vevő, kívülállók számára, akkor ezzel a lényegétől fosztanánk meg a gyülekezési jogot. Nagyjából annyit jelentene, mintha a szólásszabadságot akként biztosítanák, hogy mindenki elmondhatja a véleményét, feltéve ha más nem hallja.”