„Ez a szakszervezeti kör már jól láthatóan nagyon más, mint a kádári időkből visszamaradt érdekvédelmi imitáció. A fiatal vezetők új ellenállási kultúrát képviselnek, és láthatóan kedvelik a fifikás megoldásokat. Elég, ha csak az imént említett tűzcsapos magyarázatra gondolunk, de látszik, hogy az elkövetkező napokból sem fog hiányozni a ravaszság, hiszen például a Clark Ádám téren »országvédelmi futást« terveztek, amelynek keretében minden résztvevő futna egy kört a forgalmas csomópontban.
Mutatja az elszántságot, ahogy a korábbi – és a baloldal által sokat kritizált – rendőri elutasítás ellenére újra kérelmezték a részben a Clark Ádám térre tervezett, D-dayként emlegetett demonstrációt. Itt is megjelent a fifika, mivel a forgalom akadályozása a 3000 fősre tervezett eredeti kérelem szerint megállt, míg az utóbb beadott 300, illetve 500 főre vonatkozó demonstráció elvileg elfér a járdán, így ezzel az indokkal nem utasítható el. Az olvasat mégis az volt, hogy a rendőrség következetlen, egyik nap tilt, másik nap engedélyez – az egész polémia pedig jó reklámot csinált a rendezvénynek.