Szülőföldemen szeretnék élni és dolgozni

2011. szeptember 12. 12:31

Egy olyan országban szeretnék élni, amely nem akarja kirekeszteni állampolgárait azáltal, hogy elveszi állampolgárságukat.

2011. szeptember 12. 12:31
Kassai Gyula
Felvidék Ma

„A Magyar Országgyűlés által 2010. május 26-án elfogadott állampolgársági törvény lehetővé teszi a magyar állampolgárság honosítását azon személyek részére, akiknek a felmenői magyar állampolgárok voltak. Szüleim és felmenőim is mindnyájan magyar állampolgárok voltak, de a történelem folyamán saját akaratuktól függetlenül elveszítették azt.

Magam 2011. február 16-án nyújtottam be a honosítási kérelmet és annak elfogadása után augusztus 25-én, Komáromban, magyar állampolgársági esküt tettem, ezáltal közjogi értelemben is a magyar nemzet tagjává váltam. Ez a döntés úgy gondolom identitásomban megerősít és nem sérti sem Szlovákia, sem polgárai jogait és érdekeit.

A szlovák alkotmány alapvető rendelkezéseiben – 5. cikk (2) bekezdés – leszögezi, hogy saját akaratán kívül senki sem fosztható meg állampolgárságától. Ezért a szlovák állampolgárságról lemondani nem kívánok. Felmenőim évszázadok óta ezen a földön születtek és éltek, magam is itt születtem és élek és továbbra is szülőföldemen szeretnék Isten szolgájaként, magyar református lelkészként hitemmel és tudásommal, tisztességesen és becsületesen élni és dolgozni.

Bejelentésemet abban a reményben teszem, hogy Szlovákia Kormánya és Nemzeti Tanácsa a jelenleg érvényes állampolgársági törvényt az elkövetkező időben úgy módosítja, hogy állampolgári jogaimmal, mint a Szlovák Köztársaság szabad és törvénytisztelő polgára továbbra is szabadon élhetek. Egy olyan országban szeretnék élni, amely állampolgárainak biztonságot, egyenlő jogokat, a tisztességes élethez méltó feltételeket és törvényeket biztosít. Egy olyan országban szeretnék élni, amely nem korlátozza őshonos polgárai egyéni és kollektív jogait, amely nem akarja kirekeszteni és kizárni a közéletből saját állampolgárait azáltal, hogy megfosztja őket a legalapvetőbb jogaitól és elveszi állampolgárságukat. Olyan országban szeretnék élni, amely kezet nyújt a vele egy szövetségben élő baráti, szomszédos országnak és kezet nyújt a vele egy országban élő nemzeti közösségeknek és akceptálja jogos kéréseiket. Csak bízom benne, hogy egy ilyen ország állampolgára vagyok és az is maradok.

Természetesen az illetékes állami hivatalt a következő hét elején magam is tájékoztatom döntésemről és kész vagyok az alkotmány által biztosított állampolgári jogaimat minden törvényes eszközzel megvédeni.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
wartog
2011. szeptember 13. 06:39
Kíváncsi lennék ha az összes Magyar származású felvenné a Magyar állampolgárságot, mit kezdene Szlovákia félmillió Magyar állampolgárral.
packó_
2011. szeptember 12. 15:17
További bátorságot, szelíd kitartást és konkságot kívánunk! Remélem, hogy a pannon magyarok erőt merítenek a felvidékiek bátorságából! Packó
OrangeOrder
2011. szeptember 12. 14:33
Egyre több bátor embert látok odafönn is, nem csak a profilképüket szlovák hokicímerrel díszítő Zuzana Szabóovákat. Bravó, még több ilyet - bár attól tartok, itt Szlovákián belül soha nem lesz kielégítő megoldás.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!