Esterházy a süketek között

„A szlovák-magyar közös múlt konfliktusai kapcsán kialakult politikai vitákat tehát elsősorban nem történelemértelmezési kísérletekként, hanem rendkívül hatékony és bármikor bevethető kommunikációs eszközként értékelhetjük, ahol tehát nem (vagy nem csak) az az érdekes, hogy az egyes szereplők mit gondolnak például éppen Esterházy Jánosról, hanem hogy mi volt a céljuk a téma diskurzusba emelésével.

Persze oka van annak, hogy a szlovák-magyar történelmi konfliktusok ilyen könnyen bevonhatók a politikai diskurzus terébe. Egyrészt ez nyilvánvalóan következik abból az alaphelyzetből, hogy évszázadok óta azonos államban élt a két nyelvi-nemzeti közösség, és ez az együtt élés 1920 után sem ért véget, hiszen Szlovákiában létrejött egy kisebbségi magyar közösség; a két nemzeti múltnak tehát kiemelkedően sok közös eleme van. Másrészt viszont annak, hogy ez olyan könnyen válhat politikai konfliktus forrásává, az az alapvető oka, hogy e közös múlt vitatott szakaszainak nem létezik még egy minimális közös értelmezése sem. A szlovákul és magyarul is egyaránt érvényes közös narratívát természetesen nem a politikusoknak, hanem a két nemzet történészeinek kell megalkotniuk. Ez pedig csak akkor lehetséges, ha megpróbáljuk megérteni, hogy mit és miért tart sérelemnek a másik fél, mit jelent számára az adott esemény. Hiszen egy olyan vita, amely során nem akarjuk megérteni a másik felet, ahol nem a konszenzus, hanem a másik legyőzése és visszavonulásra késztetése a cél, nem más, mint a süketek párbeszéde.”