EU-s adósságmentés Magyarországról nézve

„Sokkal izgalmasabb az a következmény, amelyet a portfoliós Madár István is firtat remek írásában Portugália és Írország vonatkozásában. Nekem is nehezen hihető a fogadkozások ellenére, hogy a Görögország esetében alkalmazott, sok tekintetben az eddigi határok átlépését jelentő megoldásokat sikerülhet-e teljesen karanténba zárni. Ez a vírus a felelőtlen politikai versenyben fertőzni fog – azonban nem csak a fenti két ország esetében kell erre számítani. A magyar szélsőjobb térfelén is kedvelt téma az államadósság újratárgyalása, átütemezése, a jobbikos Vona Gábor bő egy hónapja beszélt erről az Országgyűlésben. Csodálkoznék, ha most nem jönne elő újra, újult erővel.

Ha görögöknek lehet, akkor nekünk miért nem? És tényleg, miért nem? Vegyük két család esetét. Mind a kettő sokkal tartozik. Az egyiknél van rá lehetőség, hogy kevesebbet költsenek, mert volt némi pocsékolás a családi kasszában, és még arra is mód van, hogy többet dolgozzanak a családtagok, nincs minden kapacitásuk lekötve. A másik családnál viszont már rámehet a béke, a gyerekek egészséges fejlődése, ha még tovább próbálnák az amúgy is fogott kiadásaikat csökkenteni, és ugyanígy a további munka elvállalása is már elviselhetetlen terhet jelentene. Ha az utóbbi család, jelezve, hogy nem bírja tovább, extra segítséget kap, olyat, amely a szokásos keretekből kilép, az még nem jelenti azt, hogy erre az előbbi családnak is igényt kell tartani, noha nekik is nyilván kényelmesebb lenne újra téliszalámit enni párizsi helyett, és kihagyni a túlórákat. Az állítás lényege, hogy a rendkívüli mankó nélkül magát talpra állítani képes család végül nagy valószínűséggel jobb bőrben lesz, mint a kisegített, csődöt mondott.

A baj csak az, hogy az ilyen, hosszabb távra tekintő gondolkodás jellemzően nem hatja át a politikai versenyeket, egyszerűen ilyen a racionalitása.”