„A Szilvásy-ügy annyiban új, amennyiben már az elején minden viszonylagos, mert már most kizárólag a koncepciók felvonultatása zajlik. Mintha a hatalom birtokosainak, ellenfeleiknek, a közpénzből működő hatóságoknak és a választott képviselőinknek is egyaránt az lenne az érdekük, hogy ne derüljön ki az igazság, hogy csak a homály legyen egyre sűrűbb, hogy a választópolgárok ezt az ügyet is csak a politikai koncepciók lencséjén keresztül lássák. Ahol a titkosszolgálatok politikai oldalak mentén szerveződő árnyék-titkosszolgálatok laza szövetsége, résztvevői kiszolgáltatottnak érzik magukat a hatalomnak, az ellenőrzésükre hivatott parlamenti bizottságban pedig kizárólag a politikai narratívák szajkózása zajlik, ott nincs remény valódi tényfeltárásra. Márpedig ahol nincsenek tények, nincsenek szilárd pontok, ott ingovány van, amelyben csak elsüllyedni lehet.
A Szilvásy-ügy egyelőre csak azt mutatja meg mindennél jobban, hogy mit gondolnak a hatalmon lévők azokról, akiknek megbízásából és érdekében dolgozniuk kellene. A választópolgárok lényegében pont ugyanannyit tudnak egy ilyen történelmi ügy hátteréről, mintha nem lennének választópolgárok, mintha itt 1989-ben egyáltalán nem történt volna semmi. Mintha a hatalom titkai csak a hatalmon lévők magánügye lenne. Diósgyőrben máig suttognak arról, hogy nem baleset volt Vályi Péter miniszter rejtélyes zuhanása az acélkohóba 1973 őszén, és a legjobb úton haladunk affelé, hogy 2089-ben is csak versengő koncepciókról suttoghassanak majd utódaink a Nagykörúton belül arról, hogy mi is volt a valódi tétje a 2011-es kémügynek. Ha még érdekli majd őket.”