Nem illúzió az ökoszociális nemzetgazdaság

„Az államadósságból kivezető egyetlen járható út annak újratárgyalása. Ez egyrészt jelenthetné annak részleges elengedését, de minimumként az átütemezését, egyfajta törlesztési moratórium elérését a hitelezőknél. Az ilyenkor szokásos ellenérveknek két fő irányuk van. Az egyik, hogy a hitelállomány nagyon összetett, tehát már annak meghatározása is nehéz, hogy pontosan kivel is kell tárgyalni. Ez igaz, de ez ettől még nem érv, pusztán annyit mond, hogy nem lesz könnyű tárgyalás, de ezt eddig is tudtuk. A másik ellenérv, hogy egy ilyen tárgyalási kezdeményezés olyan nemzetközi bizalmatlanságot eredményezne hazánk irányába, amely a teljes összeomlást jelentené. Ez komolyabb érv, meg is kell fontolni. Majd miután megfontoltuk, el kell vetni. A teljes összeomlás ugyanis bizonyos értelemben már itt van, a magyar gazdaság évek óta infúzión agonizál, a mindennapi működés biztosítására egyre kevésbé vannak forrásai. Vagyis, ha minden így megy tovább, az államcsőd elkerülhetetlen. Mit akarnak a hitelezők? A pénzüket. Ha tényleg csak a pénzüket akarják (és az adósságspirál mögött nincs valami egyéb sötét spekuláció, amelyre most itt inkább ki sem térnék), akkor meg kell érteniük, hogy annak visszafizetésére jelen állapotunkban alig van esély. Ahhoz, hogy azt visszafizessük, előbb talpra kell állnunk. Egy beteg szervezettől ne várjunk olimpiai aranyat, előbb hagyjuk, hogy kipihenje a betegségét, hogy újra felerősödjön, aztán dobjuk be a pályára. Vagyis haladékot kell kérnünk, kapnunk. Amennyiben az Orbán-kormány gazdasági szabadságharcról beszél, új világrendről, akkor célszerű lenne, ha ebben a kérdésben vállalná fel az úttörő szerepét, mert különben ez az út tör össze bennünket. (...)

Jól látható tehát, hogy az államadósság átütemezése, az ebből nyerhető államháztartási levegővétel segítségével utat nyithatna egy átgondolt, de látványos béremelésnek az egészségügyi, oktatási és rendvédelmi szektorokban. Természetesen ehhez szükséges egyfajta társadalmi szerződést megkötése, amely azt értetné meg a magyar társadalom többi részével – elkerülendő az esetleges bérfeszültségeket –, hogy ezért ő cserébe a jelenleginél jobb betegellátást, iskolai szolgáltatást és közbiztonságot kap. Mindezt úgy, hogy a társadalomnak nem kerülne több pénzébe, pusztán az eddigi befizetéseket csoportosítjuk át az államadósság törlesztésének enyhítésével. Azt pedig csak halkan jegyzem meg, hogy a többszázezer közalkalmazott béremelése érdemi hatást lenne képes gyakorolni arra a belső fogyasztásra, amelynek fellendülése sokat segíthetne a nehéz évek átvészelésében. Egyet értünk tehát Orbán Viktorral, hogy a gazdaságot be kell lendíteni, hiszen stagnáló vagy recesszióban lévő gazdaság mellett az állam nem képes megfelelő szinten ellátni feladatait. Abban is, hogy ennek legfőbb akadálya a magas államadósság. De a kezelésben már nem. Nagyon nem. A teljesítés csúcsra járatása és az azzal járó szűk államháztartási mozgástér ugyanis éppen a gazdaságfejlesztést teszi lehetetlenné. »Etetni kell a juhot, ha nyírni akarjuk.« – mondta Mária Terézia, most talán ezt mondhatnánk: lélegeznie kell a juhnak, ha életben akarjuk tartani.”