Románia
ÉLŐ
Ukrajna

Hatalom, pénz, szex

2011. május 22. 10:22

Nem csodálkoznék, ha sokan úgy dekódolnák a jelenetet, hogy az IMF farkat villantó vezére csak azt csinálta magánemberként, amit a szervezete élén szokott az igába hajtott országokkal.

2011. május 22. 10:22
Mátyás Győző
168 Óra

Hát most nem az volt a hír, hogy Latin-Amerikától Görögországig a bajba jutott országok kormányai hogyan könyörögtek mentő hitelért térden állva az IMF-nek, hanem az, hogy ugyanennek az IMF-nek a vezérigazgatója vajon betérdeltette-e a Sofitel szobalányát.

Ez utóbbi eset persze jóval nagyobb hullámokat vert a világsajtó nyilvánosságában, mint az előbbi, de hát ez nem csoda, mert ebben a szenzációs történetben aztán benne van minden, ami a világot mozgatja és érdekli: PÉNZ, HATALOM, SZEX és POLITIKA. Naná, hogy Dominique Strauss-Kahn mostani »fellépéseire« tízszer annyi újságíró volt kíváncsi, mint amikor, teszem azt, törlesztés-átütemezési tárgyalásokat folytat valamely homlokzatig eladósodott ország pénzügyi bürokratáival.(...)

Nem csodálkoznék, ha sok helyén a világnak (nálunk különösen) sokan úgy dekódolnák a jelenetet, hogy itten tulajdonképpen a tőke pucér természete mutatkozott meg, és az IMF farkat villantó vezére csak azt csinálta magánemberként, amit a szervezete élén szokott az igába hajtott országokkal. Nem mennék bele most ennek a lucidus párhuzamnak a taglalásába, csak úgy elképzelem azt a borzalmat, ahogy szegény kiszolgáltatott – a pénzügyi fegyelmet hírből sem ismerő – országokat meganálják 20 milliárd euróval, bocs, megajánlják nekik a 20 milliárdot.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 47 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pascal
2011. május 23. 00:24
Na elmentem aludni. Reggel dolgozni kell. Jó éjt!
szigno57
2011. május 23. 00:02
Hadd dicskedjek! Megkaptam a legnagyobb dijat! De ebszéljen a produkció! :) http://www.vayacondios.be/ Jójó, Eric besegített... Azért egy kis hátbabaszást megérdemlek, nem? :)
szigno57
2011. május 22. 23:59
jesszus megint éjfél - hiába, nem lehet innen megszabadulni :(
egysegelem
2011. május 22. 23:16
"Igen feltéve, hogy nem megy (szándékosan vagy csak mert ügyetlenkednek egy kicsit) tönkre néhány magán nyugdíj pénztár a kifizetések kezdetére, mert akkor ugye megint az államnak kell jótállnia helyettük (a szerződés szerint)." Minden piaci mukodes alapja, mondhatni a kapitalizmus fundamentuma a BIZALOM. Aki a masik szandekat, tisztesseget kerdojelezi meg egy uzletben, ott nincs mirol tovabb beszelni. Az nem erv, hogy ugyan amit csinalnak az logikus, racionalis, valoban jo befektetes, de szerintem el fogjak lopni. Ez nem targyalasi/vita alap, semmikor, semmiben. Sot, ez a hozzaallas valojaban minden vitat meg is semmisit. "Arról nem beszélve, hogy még mindig nincs tisztázva, hogy a nyugdíj kifizetés a nyugdíjas haláláig tartott volna, vagy csak egy darabig, majd újra az államnak kellett volna jót állnia a kifizetésekért." Soha nem volt ilyen kerdes, termeszetesen a halalaig. "Az utolsó években ez már 360 milliárd forint volt évente. Ezt nem lehetett csak megszorításokból fedezni (vannak emberi, szociális, politikai szempontok is)" Orban 1 kulcsos ado elkepzelese evi 600 milliard minusz, eredmenye pedig semmi sem lesz, teljesen felesleges lepes volt, de jol mutatja, mi midnent lehet lehet elerni, ha valaki akarja, most is ennek a 600 milliardnak a kiadas lefaragasa zajlik, mondjuk ugy: behajtas. Ezert van a nyugdijpenztar ellopas, ezert van a rokkantnyugdij mizeria, ezert van a rendvedelmi dolgozok nyugdija korul mizeria a gyogyszerkassza megszoritasa minden minden Orban jateka miatt van. Ha az orszag csak kicsit okosabb boven megsporolhatta volna hitelfelvetel nelkul is ezt a pnezt, mivel a 13. havi nyugdij volt csak evi 260-270 milliard kiadas. "A garantált bevétel arányos nyereség (ami azért a piaci verseny mellett azért elég furcsa, ilyen üzletet én is szeretnék kötni) mellett a költségek (nem a fejlesztés, beruházás) meredeken emelkednek ezeknél a cégeknél." Meg mindig nem fogod fel, hogy a mukodeskeptelenseg hataran mentettek meg ezeket a cegeket, nana, hogy aki penzt aldoz ra, az garantalni akarja a megteruleset. Ez a minimum. Mondok egy peldat ha neked eletmento szivmutetet kellene csinalni es Mon nem vegeznenek olyat, kulfoldon viszont fizetni kellene erte, barmilyen konstrukcioban alairnad, hogy megkapd azt a penzt, barmilyenben. "Igen erről az SzDSz gondoskodott, hogy jó alacsony áron lehessen privatizálni." Ennek semmi koze partokhoz. Ez megint az ostoba paranoia. "Ez csak a Fidesz kormányzása óta van így. Előtte gyakorlatilag előre egyeztettek a kormánnyal, majd emeltek." Ami lenyegeben ugyanaz.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!