„Kelet-Európában természetesen mindig elő lehet rángatni a nemzeti büszkeséget, még akkor is, amikor nyilvánvalóan globalizált és szándékosan ízléstelen magamutogatásról volt szó. Emlékezetes volt például a 2007-es év, amikor az őt futtató keresekedelmi csatorna és a hülye magyar bulvár közreműködésével Rúzsa Magdi, pályázata gyakorlatilag nemzeti ügy lett. Aki akkor meg merte említeni, hogy talán nem pont erre az ömlengő fájdalomra van szükség egy olyan fesztiválon, ahol sikítozó transzvesztiták rázzák magukat flitteres bikiniben, automatikusan hazaárulóvá fokozta le magát.
Szerencsére Wolf Kati szekerét egyik kereskedelmi csatorna sem tolja látványosan (naná, hiszen idén az m1 adja a gálát), így az idén nem ömlik ránk az euróvízós patriotizmus. Néhányan persze így is összezavarodtak, de hát Orbán Viktortól, aki Lothar Matthaus szövetségi kapitány himnusz-bömbölését is szépnek tartotta, nem egy hülye pojáca exhibicionizmusának. nem is várható el, hogy tudja, mi a magyar kultúra, és mi a nemzetközi giccs. Nem mintha bármelyikkel baj lenne, csak nem árt tisztában lenni a különbséggel.
A legújabb hírek szerint még a magyar diplomácia is megmozdította legendásan messze nyúló csápjait az ügy érdekében. Ha Wolf Kati belenevet a fogadóirodák képébe, és esetleg nyerni talál, vagy legalább a dobogóig jut, minden bizonnyal nemzeti hős lesz belőle. Pedig popszempontból kifejezetten konzervatív, a kettővel ezelőtti Madonnát idéző dalocskájával éppen az a baj, hogy még giccsnek sem elég erős. Egy ilyen versenyen tényleg nem a győzelem, hanem a minél szórakoztatóbb részvétel a fontos, ezt a szlovén transzvesztita stewardessektől a néhány évvel ezelőtti ukrán őrületig mindenki tudta. Gyönyörű este lesz a mai is.”