Egy nácival kevesebb?

„Hogy a történtekről pontosabb képünk legyen, nem árt tisztában lenni az ügy hátterével. Gondolok itt elsősorban arra, hogy von Trier harminchárom éves koráig abban a tudatban élt, hogy ő zsidó, és csak ekkor tudta meg, hogy édesapja valójában német volt. Fontos adalék még, hogy filmjeit a múltban rendre szétszedte a sajtó a cannes-i bemutatókat követően: volt ő már sátánista, nőgyűlölő és még ki tudja, mi minden. Náci speciel még nem volt, ám a korábbi bocsánatos bűnökkel ellentétben ezt már nem tudja levakarni magáról. Von Trier a létező legnagyobb tabuba gázolt bele, amit a nyugati világban tiszteletben szokás tartani, és a fesztiválszervezők hisztérikus reakciója újra ezt igazolta: igen, mi szeretjük ám a jó tréfát, no de Hitlerrel és a nácikkal nem szabad viccelni. Pedig elég sokan megtették már ezt az elmúlt pár évtizedben, és nem dőlt össze a világ. Sőt, maga Von Trier is utalt arra a szónoklata végén (»Vajon hogy fogok ebből kikeveredni?«), hogy még véletlenül se vegye komolyan a szavait senki. Az sem mellékes szempont, hogy ha valamiről ellentmondást nem tűrően kijelentjük, hogy nem szabad vele még viccelni sem, akkor annak a feldolgozása, megértése is sokkal nehezebben fog menni. Nem túlzás ezért az sem, hogy ez a merev, dogmatikus és humortalan hozzáállás csak árt az ügynek. (...)