Az álhírek terjesztésével a vesztünkbe rohanunk: ijesztő gyakorlat terjed a közösségi oldalakon
Négyből három hírt anélkül osztanak meg a felhasználók, hogy elolvasnák. Íme, az álhírek terjedésének pszichológiája.
Lenin óhajával ellentétben a sajtó nem kollektív agitátor és nem propagandista.
„Minden percben az járt az eszünkben, miképpen tudunk az Ön kedvére járni (ebben persze némi önző szándék is megnyilvánult: tematizálni a közbeszédet, beszéljenek az emberek, szóljanak a Facebook bejegyzések a mi leleplezéseinkről, értesüléseinkről, vitacikkeinkről, jöjjenek a hirdetők minél több költenivalóval). A kedves Olvasó pedig nem volt rest, ha kellett dicsért, ha kellett szóvá tett, időnként beperelt, tehát visszajelzésnek nem voltunk híján. Amikor pedig a médiában bennünket idéztek, madarat lehetett velünk fogatni.
Nem ért meglepetésként, hogy sokan helytelenítették, amiért a Gyurcsány érában nem voltunk hajlandóak a hírportált a »haladó értelmiség« (Bence György) agitprop eszközeként működtetni, nem dőltünk be a »fasiszta veszéllyel« riogatóknak. Tartottuk a jó irányt, mígnem tavaly a belpolitikában fordult a kocka. Nálunk is: a Fidesz-kormány hivatalba lépése óta az új hatalmasok visszás döntéseit igyekszünk leleplezni, komolyan véve a sajtó »őrzőkutya« szerepét. Ennek jegyében írták publicisztikáikat, elemzéseiket a Vélemény rovat tehetséges, jó tollú szerzői is. Nem mindenki örül ennek a »középen állásnak«, de ezt ma is vállalom, és nem bánnám, ha utódom is komolyan venné, hogy Lenin óhajával ellentétben a sajtó nem kollektív agitátor és nem propagandista.”