„Az MSZP a mögöttünk lévő húsz évből tizenkét éven át kormányzott és szinte csodát csinált a társadalompolitikában. Sikeresen kombinálta a modernizációt a »szegénypolitikával«, és a nemzetközi felmérések is azt mutatják, hogy a 2010 előtti időszakban csökkent a szegények és a gazdagok közötti szakadék. Az új helyzetben azonban, a társadalom tragikus kettészakadásával és táguló szakadékával ez nem volt elég nagy csoda. Nem támogatni, hanem reintegrálni kellett volna az átalakulás veszteseit, ám ezt az MSZP nem is értette és nem is tette. Akármit kiabálnak is az ásatag »baloldalról«, az MSZP az elmúlt időszakban erőteljesen baloldali párt volt, hiszen buzgón kenegette, bár nem gyógyította meg a társadalomban a mély sebeket. Nem az volt a baj, hogy nem volt eléggé baloldali, hanem az, hogy nem volt eléggé modern, azaz nem ismerte fel a magyar társadalom egyesítésének nagy korszakos feladatát. Ezért a felületi kezelés két évtizedes kudarcaként az átalakulások vesztesei és a modernizációban csalódott középrétegek egyaránt a Fidesz felé fordultak, mert az mindenkinek könnyű álmot ígért.
Az MSZP képtelen volt az átalakulás mély szociális ellentmondásait felismerni, s a modernizációs és a reintegrációs feladatot összekapcsolni, ezért sohase tudta, hogy hol van és merre tart. Ehhez az elegáns tudatvesztéshez persze sikeresen el kellett kergetnie a baloldali értelmiséget maga mellől, s ez az egyetlen feladat, amit teljes sikerrel hajtott végre. A 2010 tavaszi választások után a két évtizedes pártrendszer összeomlásával az MSZP egyetlen túlélőként megint laza elődpárttá vált a következő hosszú ciklusra. A jelenlegi kellemes zűrzavar és a groteszk jelenetek ellenére a Fidesz-Behemót szétesésével az MSZP-nek újra nagy esélye van arra, hogy ugyanazzal a nyugatos profillal a jelentős pártok egyike legyen.”