Az alaptörvény és a magyar történelem

„Szerintem indokolatlan kötözködés azt kifogásolni, hogy Magyarország és nem a Magyar Köztársaság alaptörvénye született meg. Államunk közel ezer éven át királyság volt, azután lett népköztársaság, tanácsköztársaság, 1946-ban jelző nélküli köztársaság, de csak három évre, hogy azt a népköztársaságnak nevezett, bevallottan (proletár-) diktatúra váltsa fel. De az ország neve mindvégig Magyarország volt, idegen nyelveken a középkori krónikások által meghonosított, illetve a latin Hungariából képzett alakban. Korántsem általános szabály, hogy egy ország alkotmányának címében szerepeljen az államforma. Államformánk megjelölése az alaptörvényben megfelelő prominens helyen szerepel.

Egyes bírálók úgy vélik, hogy egy alkotmány ne is szóljon a múltról, mert ezzel mintegy előírja, kanonizálja az adott ország történelmének »helyes,« »kívánatos« értelmezését. Közép-Európában, ahol minden nemzet múltja súlyos megpróbáltatásokkal terhes, az alkotmányok kivétel nélkül utalnak erre. A magyar sem tekint végig történelmünkön (helyesen), csak a jelenünket is meghatározó tényezőkre utal. A magyar nép fennmaradása és az állam létrejötte elválaszthatatlan Szent Istvántól és a kereszténységtől, ennek kimondásán nincs mit kritizálni, ez nem rekeszt ki senkit a nemzetből. (Az, hogy az Európai Unió alapszerződése hallgat saját kultúrája alapjáról, az sokak –de nem elegek – által bírált mulasztás.) A preambulum, illetve a normatív szöveg elismeri különböző vallási hagyományaink értékeit, biztosítja az állam és az egyházak különválasztását, valamint a vallásszabadságot, az egyes felekezetek jogait.

Nincs önostorozás

A Szent Korona nemzetünk egyedülálló szimbóluma, ezért övezi a határokon átívelő általános tisztelet, miért ne lenne helye alkotmányunkban? És miért lenne indokolatlan utalni nehéz történelmünkre? Külföldi történészek is ezt emelik ki, így a legfrissebb szintézis (Bryan Cartledge: »The Will to Survive«) címében is. Önmagunkat védve az európai kultúrkörön kívül álló hódítóktól vitathatatlanul Európát, annak értékeit is védelmeztük. Dagályos, öndicsőítő és önsajnáló ez a preambulum? Minden hasonló dokumentumot lehet így minősíteni, de nem ismerek olyan alkotmányt, amely önostorozó vagy akár csak önkritikus lenne. A múltban tudatában is megalázott magyarságnak igenis szüksége van önbecsülése helyreállítására – ez nem önmentegetés, még kevésbé történelemhamisítás.”