Alföldi és a szélsőjobb: Nincs új a Nemzeti Nap alatt

„»Én megértem azt, ha a Nemzeti Színház igazgatója jó szándékkal eltelve azt óhajtja, hogy nem tudom, talán sorozatos előadásokban alkalmazza színre, talán a mostani pszichének, a mai dekadens, beteg, majdnem azt mondhatnám, ennek a rothadt erkölcsű korszaknak, hogy ennek ízlése szerint fogja ezt a remekművet beállítani a Nemzeti Színház színpadára, hogy óriási, mondjuk kasszasikerek, meg nem tudom, micsoda irodalmi szenzációk következzenek ebből.«

Értik? Nem értik? Nem csoda, ha nem értik, ez egy parlamenti képviselő felszólalása a magyar Országgyűlésben. Bármilyen meglepő, nem a napokban, hanem 1928. október 26-án.

A kormánypárti Jánosi Gábor interpellációjának témája a legnagyobb magyar klasszikus – a kettő közül az egyik. Nem Az ember tragédiája, hanem a Bánk bán. A képviselő úrnak nem az előadás nem tetszik, hiszen még nincs is előadás, csak egy nyilatkozat. A leendő Katona-centenáriumi előadás rendezője – egyben a Nemzeti Színház igazgatója –, Hevesi Sándor öt nappal korábban azt találta megpendíteni a Pesti Naplóban, hogy az érthetőség kedvéért kisebb dramaturgiai változtatásokat fog eszközölni a darabon, amire egyes korábbi bírálók, például Vörösmarty Mihály észrevételei jogosítják föl. (...)

A képviselő úrnak láthatóan nincs (már akkor sem volt) fogalma sem a színházról, sem arról, ami Európa boldogabbik felén történik a jelesebb színpadokon. Erre utal Hevesi az említett interjúban, szorgalmazva, hogy »a jövőben ne csak kegyeletből adjuk elő a Bánk bánt az ifjúság számára évente egyszer-kétszer, hanem [úgy] hogy ebből a drámából is olyan sikerű darab legyen, mint amilyen Az ember tragédiája«.

Tragédia-rendezése meglepetésre nem képezte interpelláció tárgyát a parlamentben.”