A tűz csiholója

„Hogy embert küldjünk az űrbe vagy a Holdra, az egyáltalán nem volt szükségszerű, nem látszott a megtérülése, csak a remény, hogy valami jó sül majd ki belőle. Úgy is lett. És abban, hogy ez a mai napig történelemformáló esemény, mégiscsak szerepe volt annak, hogy nem egy robot ment fel, hanem egy ember. Azóta konzervatívabban tervezünk, szeretné a befektető előre látni, hogy a marsi kolónia mikor hozza vissza az árát, és pontosan hogyan. Pedig erre nincs válasz, amíg meg nem próbálják, a szputnyikból sem lehetett egyenesen kikövetkeztetni a műholdas internetet és a vele járó forradalmakat. Általában az expanzió így működik, így járt Kolombusztól Einsteinig mindenki. Ők legfeljebb találgathattak, hogy mi lesz a felfedezésből, ma viszont csak hippik és egyéb bolondok mondják, hogy jobb lett volna nem felfedezni Amerikát vagy az atomenergiát.

Terjeszkedni, hajózni, űrhajózni muszáj. Igen, a terjeszkedés mindig kockázatos. Idelent már a sarkvidékeken kívül minden foglalt, és ha azokkal is végeztünk, attól se lesz nagyobb a Föld. Nincs ebben a bolygóban semmi transzcendens, nem azért szeretjük. Csak egy darab kő ez itt, és ha nála nagyobb valamit akarunk építeni, akkor szerezni kell még köveket. És odakint szabad, gazdátlan még minden.

Az űrhajózás elsorvadása nemcsak gazdasági és nyersanyag-problémákat hoz, hanem mentálisakat is. A bezártság senkinek nem tesz jót, egy fajnak sem. Eltompul, közönyös lesz, magába fordul. Motivációja megcsappan, a valóság felfedezését butácska mesékkel pótolja, sci-fi helyett fantasyt majszol, a csillagokkal a horoszkópja az egyetlen kapcsolata. Az a kisebb baj, ha viszonylag keveset tudunk a világegyetemről, de ha már nem is érdekel, az a klinikai agyhalál.”