„Fiatal, egészséges és szép” – a Fidesz családpolitikája

2011. március 21. 14:18

A dolgozó szegények népes táborát nem kívánják támogatni, csak azokat, akiknek a munkajövedelme az átlagot meghaladja.

2011. március 21. 14:18

„Az első Fidesz-kormány családpolitikája egyértelműen a középosztálynak kedvezett azzal, hogy visszaállította a Bokros-csomag által eltörölt gyedet, amely a munkavállaláshoz kötött gyermeknevelési támogatás; azzal, hogy a gyermekek után járó adókedvezmények mértékét felduzzasztotta; és nem utolsósorban azzal, hogy hagyta, hogy az alanyi jogon járó gyes és családi pótlék elinflálódjon. Nem meglepő tehát, hogy az eddig megtett családpolitikai lépések ismét ebbe az irányba mutatnak. Az eddig megjelent dokumentumokból úgy tűnik, hogy a fenti célok közül az utolsó, a gyermekvállalás ösztönzése a legfontosabb a második Orbán-kormány számára.

Az is látszik azonban, hogy a születés- és családbarát politika, amit a Fidesz és még inkább a KDNP hangsúlyoz, nem általában célozza a gyermekvállalás ösztönzését, hanem egy bizonyos réteg magasabb gyermekvállalási hajlandóságát kívánja elérni. A cél a jobb módú, »jól funkcionáló« családok ösztönzése a gyerekvállalásra. Ezt 2002 előtt és most is úgy fogalmazza meg a Fidesz, hogy azokat a családokat kívánja támogatni, akik »dolgoznak, és gyerekeket is nevelnek«. Ezzel a frázissal eltakarni igyekszenek azt, ami az eddigi intézkedésekből pedig nyilvánvaló: a dolgozó szegények népes táborát nem kívánják támogatni, csak azokat, akiknek a munkajövedelme az átlagot meghaladja. Azok a családok pedig, amelyek nem férnek hozzá a munkapiachoz, a közmunkaprogram leépítése, valamint a segélyek és családi ellátások indexálásának elmaradása miatt még nagyobb nyomorba süllyednek.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 38 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2011. március 21. 17:26
Különösen aljas a szoci "szegény politika" a tények függvényében. A Horn kormány idejében keletkeztek a legnagyobb vagyonok és a Medgyessy-Gyurcsány-Bajnai korszak nyitotta ki az ollót a gazdagok és szegények közt, a liberális gazdaságpolitika ugyanis csak a leggazdagabbaknak kedvez. Orbán felismerte, hogy a legjobban úgy lehet kezelni a szegénységet, ha a középosztályt megerősítik és kiterjesztik. A közhiedelemmel ellentétben a középosztály szerves része a gazdálkodó paraszt és a szakmunkás, sőt az alkalmazottak jó része is.

sine ira et studio
2011. március 21. 17:11
Látom valaki lehúzott, de gombnyomogatás helyett legyen oly kedves és árulja el, miért olyan kifizetődő és értelmes hosszú távon lyukas zsebeket tömködni? Félreértés ne essék, szerintem is támogatni kell a szegényeket, több okból is. Időről időre felmerülnek azonban olyan hangok, amelyek bármilyen, nem a legszegényebbeket kedvezményben részesítő támogatás után előveszik ezt a demagóg dumát, hogy a kormány a gazdagokat pénzeli, meg szegényellenes. Ez a legprimitívebb komcsi propagandaszöveg, hogy ha valamit nem a legszegényebbek kapnak, akkor azt tőlük veszik el, és különben is, mindenki más olyen rohadt gazdag, ők meg a szegények. Szóval, aki ezt elhiszi, magyarázza már meg nekem, hogy fog az kifizetődni, ha mi, a szegénység megszüntetése címén most (később lehet, csak úgy gondolom, kéne hozzá valami alap is) egzisztenciákat teremtünk, ami csak azoknak lesz jó, akik kapják.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!