„Lényegtelen, hogy Bakács Tibor Settenkedő tényleg annyira le van-e gatyásodva anyagilag, hogy nem tud megvenni magának két kiflit és egy kefirt. A kutyát nem érdekli. Igaz, hőbörögni és az észt osztani egy egész országnak lehet üres gyomorral is. Sőt, akkor jönnek csak igazán a rögtön tollat-papírt kívánó gondolatok.
Csak úgy zárójelesen: egy időben »Papa Gésa« néven futott a sztár, e sorok szerény írója meg a térdét csapkodva sírt a röhögéstől a cimke láttán. Vajon mennyit agyalhat egy korosodó ember ilyen baromságokon?
Nem lehet elvitatni, esetleg tényleg üres a zseb annak ellenére, hogy azért voltak időszakok, amikor jól ment a szekér. S hát nehezen hiszi el az ember azt is, hogy egy ilyen szuper tehetséges, a világra ily nyitott, toleráns és odafigyelő ember éhkoppon marad és nem nyúlnak utána az aggódó barátok, akinek egy része már meg is kezdte a mosdatást. Különösen akkor hihetetlen a dolog, ha egy egész elit óvta és vigyázta, plusz szavait sok-sok százezer ember itta, amikor a képernyőn meg mindenféle más helyeken fektette le az egyedüli helyes út alapjait. S persze közben keményen fellépett mindenféle igazságtalanság és gonoszság ellen, ami természetesen csak a mostani kormányhoz köthető.
Rendben, a Settenkedő éhes. Ez megélhető csendben és méltósággal is. Sokan éhesek még, s a többség tisztességgel viseli a szomorú helyzetet, keresi a társadalmilag is elfogadott megoldási lehetőségeket.
Az meg külön gusztustalan, hogy amikor állítólag nyakig van abban a bizonyosban, akkor is jóféle szalámival settenkedne el kiflicsücsök helyett. Ideje lejjebb adni mester!”