„Horthy ismerősei, tárgyalópartnerei körében köztudomásúan antiszemita volt. Ezt ő maga is hangoztatta, számos feljegyzésünk, forrásunk van erről. Már 1919-ben »söpredék zsidóságról« beszélt, egy 1940-ben Teleki Pálnak címzett levelében pedig a pályájára visszapillantva azt írta: »...én egész életemben antiszemita voltam... Én hirdettem talán először hangosan az antiszemitizmust.«
1943 tavaszán a Hitlerrel folytatott klessheimi tárgyalások után írott válaszában sem titkolta a zsidókkal kapcsolatos álláspontját: »Az egyik szemrehányás arra vonatkozott, hogy Magyarországon állítólag túl enyhén kezelik a zsidókat. Ebben a kérdésben minden elbizakodottság nélkül hivatkozhatom arra, hogy annak idején én voltam az első, aki szót emeltem a zsidók destruktív magatartása ellen, és azóta megfelelő intézkedéseket tettem befolyásuk visszaszorítására.«
Horthy okkal büszkélkedett, hiszen regnálása alatt vezették be az első világháború utáni Európa első zsidótörvényét (numerus clausus), s ő írta alá az 1938 és ’41 között megszavazott három zsidótörvényt is, amelyek helyenként a nürnbergi faji törvényeket is felülmúlták. Tudott az 1941-es első hazai deportálásokról is, amikor magyar illetékesek kb. 16-18 ezer, »rendezetlen állampolgárságú« vagy hontalannak minősített zsidót Kőrösmezőn keresztül Kamenyec-Podolszkijba toloncoltak, ahol többségüket a németek és ukrán cinkosaik lemészárolták.
Amikor a német megszállás után Hitler követelései között a zsidókérdés gyors és radikális megoldása is szerepelt, Horthy tudomásul vette a »feladatot«, s korábbi fogadkozása ellenére nem mondott le, hanem »magyar Pilátusként« mosta a kezeit, miközben végig gyakorolta a hatalmi jogköreit. Mindez azt jelenti, hogy mindazért, ami 1944. május 15-e és július 6-a között történt, vagyis 437 402 magyar állampolgár elhurcolásáért és megsemmisítéséért Horthy Miklóst is felelősség terheli. Ahogy Karsai László fogalmazott: »bűnsegédi bűnrészes« volt törvénytelen, háborús és népellenes bűntett elkövetésében.”