„Félreértés ne essék, a felsőoktatásban tanulók nagyobb része ma is tehetséges, szorgalmas, törekvő. Írásom nem róluk szól. Viszont a komoly teljesítményre nem képes álhallgatók felfedezték maguknak a lehetőségeket, hogy jelentős kedvezményekben részesülhetnek. Minden hallgató kap utazási, nem kis részük szociális és lakhatási támogatást, a tandíjat fizetők adókedvezményt, a hallgatói igazolvánnyal pedig kedvezményesen lehet vásárolni számos helyen. Az álhallgató oszt-szoroz, és ha jól veszi igénybe a kedvezményeket, 70-80 ezer forint is összejöhet havonta.
És emellett még dolgoznak is
Állításaimat egyszerű példával bizonyítom. Köztudott, hogy évente körülbelül százezer hallgatót vesznek fel államilag támogatott vagy költségtérítéses formákra. Az intézmények nem értik azt a jelenséget, hogy a felvett és beiratkozott hallgatók tíz százaléka (országosan kb. tízezer ember) egyetlen órán és vizsgán sem jelenik meg a továbbiakban. Ha ez a tíz százalék csak a havi közlekedési támogatást veszi igénybe (kb. évi 120 ezer forint), akkor csak ez az egy tétel egymilliárd forint kárt okoz a költségvetésnek, s akkor még nem beszéltünk az esetleg igénybe vett más kedvezményekről. Az álhallgatók nagyobb része azonban nem ennyire durva módszert választ; ők a vizsgán abszolút felkészületlenül megjelenők, a tételvisszaadók, az üres tesztlapot leadók. Utóbb leginkább ők panaszkodnak a teljesíthetetlen követelményekre, a »professzori kivégzőosztagokra«. A magukra valamelyest adó intézmények egy-két év után eltanácsolják az álhallgatót, ez azonban nem zavarja őt. A következő évben vagy felvételizik ugyanoda – s kéri esetleg teljesített tárgyai elismerését –, vagy más intézményben bukkan fel, bárhol az országban. Hiszen az állami támogatás tizenkét féléven át jár, de felsőoktatási hallgató akár élete végéig lehet valaki. Eközben könnyen lehet, hogy az álhallgató teljes munkaidőben dolgozik itthon vagy külföldön – ezt az intézmények ellenőrizni nem tudják.
Hozzátehetjük, nem egy intézmény – hasonlóan több középiskolához – igyekszik megtartani az álhallgatókat, mivel utánuk is kap állami támogatást vagy tandíjat. Ekkor valamiféle hallgatólagos megállapodás alakul ki a »mi úgy csinálunk, mintha oktatnánk, ti úgy csináltok, mintha tanulnátok« jegyében. Ebből még valamiféle diploma is születhet évek múlva valahol.”