„Elöljáróban le kell szögezni, az a népbírósági per, amelyben Jányt 1947-ben golyó általi halálra ítélték, koncepciós célokat szolgált. Jányt alapvetően azért végezték ki, mert »Magyarországnak a háborúba történő belesodródását vezető állásban kifejtett tevékenységével elősegítette« – ezen az alapon viszont minden tábornokot ki kellett volna végezni. A perben Illés Béla, Görgényi Dániel és mások hamis tanúvallomásokat tettek. A sajtóban Jány lett a második világháború bűnbakja, a »sváb« hóhér, aki a Donhoz küldte meghalni a magyarokat. Jányt halálra ítélték, de a bíróság szótöbbséggel kegyelemre méltónak tartotta (bár Jány kegyelmet nem kért). Tildy Zoltán azonban aláírta a halálos ítéletet és Jányt kivégezték.
A per koncepciós jellege azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy Jány minden vádpontban ártatlan lett volna, bár érdekes módon azokat a vádakat, amelyek alapján ellene tényleg súlyos ítéleteket hozhattak volna, a Népbíróság nem vette kellően figyelembe. Bizonyítható lett volna, hogy a tábornok a szovjet lakossággal szembeni kegyetlen bánásmódra (túszok szedésére és kivégzésére) adott parancsot, bár az is igaz, hogy a korabeli hadijog ezt nem tiltotta, és a nürnbergi perekben is csak akkor született a túszokat kivégző katonai vezetők ellen elmarasztaló ítélet, ha a megtorlás aránytalan mértéke is megállapítható volt. A kor politikai légkörében azonban tabutémának számított annak részletezése, hogy a magyar honvédség mit művelt a Szovjetunió területén a civil lakossággal, annak ellenére, hogy a kommunista párt igyekezett minden ellenfelére ráhúzni a »fasiszta« és »népellenes« jelzőt. Az egyszerű katonák kicsapongásairól nem lehetett beszélni, mivel a túl sok embert érintő felelősségre vonás veszélyeztette volna a kommunista párt céljait, amelynek moszkvai utasításra ekkor még egyébként is a »lehető legnemzetibb« politikát kellett folytatnia valós céljai leplezése érdekében. (...)