Viszlát, Kenedi!

„A hír, amely szerint az állambiztonsági ügynökök adatai szabadon kutathatóak lesznek, és az egykori megfigyeltek kihúzások nélküli, eredeti iratokat kapnak majd a hivataltól, több mint szívderítő. Nem pusztán azért, mert győzött az igazság, és a rosszakról végre lehull a lepel, nem. Egyszerűen tartozunk önmagunknak azzal, hogy a rendszerváltozás óta elsikkasztott, elvesztegetett, elmismásolt ügynökügyekből a nyilvánosság elé tárjuk mindazt, ami még rejtve van. (...)

Kenedi Jánosról és az ő függetlenségéről most csak röviden. Egyszer végre valaki elmagyarázhatná: vajon mivel érdemelte ki Kenedi, hogy afféle megfellebbezhetetlen szaktekintélyként ciklusok óta bábáskodjon az állambiztonsági ügyek, jelentések felett? Miért kellene véleményét maradéktalanul elfogadni, tiszteletben tartani, amikor alig tudunk róla valamit? Az interneten például hosszas keresés után sem találunk Kenedi-életrajzot. Az világos, hogy az elmúlt tizenöt évben mindig a bizalmas iratok közelében volt – de ki is ő voltaképpen? Történész vagy tudományos kutató? Még ezt az apróságot sem sikerült kiderítenem, nemhogy a valóban fontos életrajzi tényeket. Kenediről túltengenek a városi legendák, de kevesen ismerik valójában. Ehhez képest gyakorlatilag minden fontos állambiztonsági iratot megnézhetett, és nyilván meg is nézett a rendszerváltozás óta. (...)

Mindent, ami maradt, hozzanak haladéktalanul nyilvánosságra! Tekintet nélkül a következményekre. Nagyra becsült pártjaink valahogyan majd túlélik a belső megrázkódtatásokat. Az ügynökkérdés nem hullik jobboldalra és baloldalra, besúgóból mindenhova bőséggel jutott. Az egész nemzetnek, de különösen a kommunizmus egy-egy áldozatának mindenesetre elidegeníthetetlen joga a nyilvánosságban való részvétel, vagyis hogy minél több elhallgatott részletet megismerjünk. Ha bármilyen módon akadályozzák a tisztánlátást, ha a spicli jogait védik a megnyomorított helyett, akkor rossz úton haladunk.”