Molnár Csaba nekimegy az arisztokráciának

2010. november 09. 07:10

Gyurcsány klónja törvényjavaslatot nyújtott be, hogy szabálysértéssé nyilvánítsák „a nemesi és főnemesi rangok címzéskénti használatát”.

2010. november 09. 07:10
„Nemrég, október 1-jén törvényjavaslatot nyújtott be annak érdekében, hogy szabálysértéssé nyilvánítsák »a nemesi és főnemesi rangok címzéskénti használatát, valamint a vitézi cím használatát« - amelyeket ugye még az 1947. évi IV. törvény szüntetett meg. 

De nem, Molnár Csabának ez nem elég, zavarja őt a »buzgó újvitézkedés«. Ezért százezer forintig terjedő bírsággal sújtaná azokat, akik olyan horthyfasiszta allűröket engednének meg maguknak a demokratikusharmadikmagyarköztársaságban, mint a hercegi, grófi, bárói stb. titulusok csélcsap használata. Bár az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága - szerencsére - tárgysorozatba sem vette a javaslatot, a politikai minősítés előtt érdemes pár szót vesztegetni annak jogi oldalára. Fenti, háború után született törvény kapcsán doktor Molnár Csaba (mák, hogy az ilyen burzsoá megjelölések nem szúrják kis jogászi szemét) ugyanis azt kifogásolta: »nincs olyan korlátozó törvény, amelyhez nem társul szankció«. 

Először is: de, de van ilyen lex imperfecta a hatályos magyar jogban. Ott van például a kampánycsend-sértés, ami tipikusan következmény nélküli jogsértés. De említhetném még a parlamenti bizottságok előtti meghallgatások ügyét is: bár ez nem korlátozó, hanem inkább kötelező jellegű előírás, ha valaki mégsem jelenik meg ilyen grémium színe előtt (ahogy tette ezt Gyurcsány Ferenc is), annak sincs semmi szankciója. Ja, hogy ez éppen most nem bántja az MSZP Demokratikus Koalíció Platformjának újsütetű alelnökét? Cöcöcö...”
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 68 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
suski
2010. november 09. 17:24
Mér´nem köti fel magát ez a degenerált az úttörőnyakkendőjére???
Kaducsa
2010. november 09. 16:40
Röhejesek ezek az ormótlan prolik... Schmuck, Bárándy és László atya ugyanabban a lovagrendben http://static.168ora.hu/db/06/31/ll-nn-d000066313c0d5e173fa4.jpg http://www.168ora.hu/itthon/schmuck-barandy-es-laszlo-atya-ugyanabban-a-lovagrendben-25077.html
Kaducsa
2010. november 09. 16:09
Aha, az arisztokráciának nekimennek a proligarchák, de azé nagyon vágynak valami rangra: Az MSZP-s lovagrend Lapinformáció szerint a Jeruzsálemi Szent János Szuverén Máltai Lovagrend Autonóm Perjelségeinek Szövetsége szocialista politikusok gyűjtőhelye, melyre a Nemzetbiztonsági Hivatal még a tavalyi évben figyelt fel. Az alternatív lovagrend magyar perjelségének vezetője Popper György, aki a Kádár-korszakban Lázár Györgynek, a Minisztertanács elnökének protokollfőnöke volt. Az őrző-védő cégek vezetőivel megtűzdelt lovagrend egyik leágazásában találjuk többek között Élő Norbert kőbánya- kispesti szocialista polgármester-jelöltet. A lovagrend magyar perjelsége fővédnöke lett a Máltai Hórusz Spirituális Rendnek is. Utóbbi alapítója I. ANKH - civilben Nagy János -, aki korábban Az Örök Élet Egyházát jegyeztette be, amelynek célja a kozmikus ember. Az ezoterikus tanokat hirdető rend fogadalmasa Vincze Géza, az MSZP XII. kerületi polgármesterjelöltje is - olvasható a lapban. A lovagavatási ceremóniára hagyományosan a gödöllői Grassalkovich-kastély. Idén áprilisban zajlott a 10 éves Magyar Nagyperjelség 15. lovagavatása. Ezen az avatási ünnepségen részt vett Monsignore Fabio FABBRI, tiszteletbeli pápai prelátus és a SMOM magisztrátusi káplánja, aki több évtizeden keresztül a Vatikán nagyköveteként (pápai nuncius) teljesített diplomáciai missziót több országban.
mr.Marcang
2010. november 09. 14:55
Hiperaktív, kis köcsög...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!