Magyarország, jeles!

- Egyszer csak feltűntél Budapesten?

- Azzal jöttek, hogy muszáj Budapesten forgatni. Elindult egy kis stáb körülnézni, és úgy jött vissza, hogy a Raleigh Stúdió valami fantasztikus. Meg hogy a magyar filmes gárda valami hihetetlen. És a helyszínek elképesztőek. Alig kell Amerikából vinnünk szakembereket, mert Budapest tele van profikkal.

„- Az interneten arról vitáztak, hogy forgatsz, vagy nem forgatsz Boszniában. Mi az igazság?

- Ez a film nem egyvalakiről szól, még csak nem is egy csoportról, mert az nem fejezné ki egy egész nép hangját. Igen, forgatunk Boszniában. Aki egy számára idegen közösség történelméről akar filmet csinálni, annak tiszteletben kell tartania az adott nép érzékenységét, tehát csakis kellő tisztelettel és óvatossággal szabad közelítenie. Ebben a stábban mindenkinek a helyén van a szíve és az esze, mindenki a lehető legtisztességesebben nyúlt a témához azzal a szándékkal, hogy igazat mondjon.

- Mennyire rázódtál bele a rendezésbe?

- Első naptól fogva jobban érzem magam a kamera mögött, mint valaha a kamera előtt. Szeretem az eredeti szakmámat, de van némi igazság abban, hogy egy rendező sokkal közelebb van a stábhoz és a színészekhez. A csapat tagja. A színész magának való, elmerül a figurában, csak a saját jeleneteire koncentrál, és a többi színészhez húz. A rendező viszont mindenkihez, az operatőrtől a kábeleseken, a hangmérnökön, a berendezőkön át a díszletmunkásokig. Óriási szerencsém, hogy olyan operatőrt fogtam ki, mint Dean Semler. Mielőtt elindultunk, vettem egy pár technikai szakkönyvet. Próbáltam összebogarászni bizonyos beállításokat, referenciákat, fényhatásokat, hogy ne csak a forgatókönyvvel magyarázzam el a stábnak, amit akarok, hanem képekkel is illusztráljam.”