„Domaszéken harminc domaszéki és két szegedi gyerek sportol rendszeresen. Tavaly nyolc egyéni és egy csapat országos bajnokságot nyertek, az idén hat egyénit, és éppen az elmúlt vasárnapon nyerte meg az ob-t a leánycsapatuk Szekszárdon. Ennek az egyesületnek négy korosztályos válogatottja van. Mindezeken túl megszámlálhatatlan ezüst- és bronzérmet hoznak el a versenyekről. Erre a teljesítményre képes ma egy dél-alföldi, alig ötezres magyar falu. S emögött a teljesítmény mögött két ember áll elsősorban: Szabó Miklós, az egykori olimpikon, a domaszéki dzsúdóklub edzője és segítője, Kószó Tibor. (...)
Gondolná az ember, a falu vezetése kezét-lábát összetörve segíti egy ilyen klub működését, akár erőn felül is. Aki így gondolta, rosszul gondolta. Domaszék képességtelen és gonosz polgármestere, továbbá ugyanilyen képviselő-testülete nem hogy segítené, de gáncsolja és ellehetetleníteni igyekszik ezt az egyesületet. És olyan jólesne leírni, hogy ez a polgármester szoci. De sajnos nem tehetem. Domaszék polgármestere, Kispéter Géza független, és Fidesz-támogatással nyert.
S hogy kedves olvasóim értsék, miről is van szó, álljon itt néhány érdekes részlet az önkormányzat Humán Bizottságának e hét hétfői üléséről. Ezen az ülésen megjelent Szabó Miklós és Kószó Tibor, s természetesen jelen volt a polgármester is. Téma pedig a domaszéki dzsúdóklub jövő évi támogatása. Nos, hogy a közepébe vágjunk mindjárt: a Humán Bizottság vezetője, Csóti Mária helyi pedagógus kerek perec közölte, a maga részéről nem támogatja, hogy az egyesület jövőre akár egyetlen fillér támogatást is kapjon. A polgármester mindezzel egyetértett. S ennyi volna a lényeg, de a megelőző vitában elhangzott még néhány kijelentés, amit érdemes megosztani a nyilvánossággal. Mikor Szabó Miklós a bizottság szemére vetette, hogy a páratlan eredményeket elért gyerekeket a képviselő-testület még arra sem méltatta, hogy egy szelet csokival megjutalmazza őket, vagy egyáltalán megjelenjen valaki közülük az évadzáró vacsorán és megköszönje nekik a munkát, szót kért nevezett Csóti Mária, és a következőt volt képes mondani: »Én harmincöt éve vagyok pedagógus, és még engem sem jutalmazott meg senki…«
Remélem, érzik… Remélem, látják maguk előtt ezt a szerencsétlen, frusztrált, kontraszelektált nyomorultat, aki ezzel az egy mondatával bebizonyította, hogy tökéletesen alkalmatlan a pedagógusi pályára, de legalább embernek is silány. Kószó Tibor felvetésére, miszerint nincs még egy falu az országban, amely egy olimpiai sportágban ilyen eredményeket képes felmutatni, a polgármester felesége ezt bírta válaszolni: »A mórahalmi ugrókötelesek is nyertek már aranyérmet…«”
