A nosztalgiát a magánéletemre hagyom

„A zenekar feloszlásának az egyik oka az, hogy megnézzük, van-e feltámadás negyven-valahány éves kor után. Van-e még annyi energiánk vagy tartalékunk, hogy érvényesen megszólaljunk ilyen idősen. Lehet-e rockzenét játszani újra, máshogy, valahogy. Ez egy érdekes kihívás. Az is egy megoldás lett volna, hogy a kilencvenes években és a kétezres évek elején írt dalainkat játsszuk a halálunkig, néha írunk egy új számot, és azt is belerakjuk a műsorba. Vannak ilyen zenekarok Magyarországon. Az ember óhatatlanul úgy indul el húszévesen, hogy nem szeretne olyan lenni, mint az apja, aztán egy idő után rájön, hogy nagyjából olyan, mint az apja, de azt azért nem szeretném megérni, hogy azokhoz a zenekarokhoz kezdjünk el hasonlítani, amelyeket annak idején kiröhögtünk. Talán még idejében hagytuk abba, hogy ezt a csapdát elkerüljük. (...)

- Szokták mondani, hogy ha a koncertre járás olyan, mint a szex, akkor a koncertfilmnézés meg olyan, mint a maszturbáció. Ezzel egyetértesz?

- A koncertre járás azért nem olyan, mint a szex. Azt gondolom, hogy egy csomó ember, aki a hangulatért volt ott, az most egy csomó mindent láthat. Szerintem azok lesznek többségben a mozinézők között, akik ellenőrzik a saját élményüket. Hogy olyan jó volt-e ez, mint amit akkor éreztem. Picit úgy van vágva a film, hogy az a fajta legelésző, szemlélődő mozinézés, amit én szeretek egy koncertfilmben mint zenész, hiányzik belőle. Megmagyarázhatatlan, hogy egy koncertben mi olyan jó, mitől járnak az emberek koncertre. Egy másfél órás mozifilmben ötvenezerszer annyi dolog történik, mint egy rockkoncerten. Most nem egy Lady Gagára gondolok, mert ott hússzor átöltöznek, és a látvány állandóan felülírja a zenét. De egy hagyományos rockkoncerten villognak a fények, áll egy fasz, vagy ugrál, és szól a zene. Ezt két és fél órában el lehet játszani, de képzeld el ugyanezt egy filmen. Van valami titka magának a koncertélménynek. Szokták mondani, hogy szakrális pótlék jellege van, másrészt meg apokaliptikus víziók beteljesítője a rockzene, mert állandóan játszik a bálványimádással és a hamispróféta-szerepekkel. (...)

Mi azt mondtuk, hogy ez búcsúkoncert, azért búcsú, mert az utolsó. Nem zártuk ki, hogy ha lesz aktualitása, fogunk együtt játszani - és ez elsősorban nem a pénz, mert annak mindig van aktualitása -, hanem ha van bármiféle kezdenivalónk egymással. A következő néhány évben erre senki ne készüljön, ezért mondom mindenkinek, hogy majd harminc év múlva.”